Okosnak kell lenni – Thury Gábor jegyzete

Vágólapra másolva!
2018.03.20. 23:42

Noha Sallai Roland a történet főszereplője, meggyőződésem, hogy a jelenlegi magyar futball legtehetségesebbnek tartott játékosának van a legkevesebb köze ehhez az egészhez.

Georges Leekens a soron következő két felkészülési mérkőzésre (Kazahsztán, Skócia) készülő válogatott keretbe nem hívta meg a húszéves támadót. A szövetségi kapitány magyarázata némiképpen homályos: neki tetszik a játéka, de… A szócska mögé pedig azt kellene odaképzelnünk, amire a belga szakember gondol, ám nem mondja ki, és még nem is sejtjük, mire – annyi derül ki csupán, hogy a magyar ifjúnak „okosnak kell lennie”. A homályból azért felsejlik egy történet, hogy a futballista Costa Rica ellen sérültet jelentett, majd néhány nappal később az APOEL színeiben pályára lépett. Ezt nehezményezi Georges Leekens. Egyébként éppen maga a labdarúgó zárta volna rövidre az ügyet, ám a klubja azzal tiltotta el a megszólalástól, hogy koncentráljon a ciprusi történésekre – és punktum.

Ha valóban ez a sztori veleje, s nincs a háttérben rejtőzködő nyomós ok, a szövetségi kapitánnyal ellentétben tisztán látom, amit ő nyilván tud, de valami miatt nem vesz tudomást róla: Sallai Roland az APOEL alkalmazottja. Hívjuk így, mert a profi világban ezt így hívják, s egy alkalmazott úgy táncol, ahogyan a főnökei fütyülnek. Azt még el tudom képzelni – hogy legyen velős ok a kulisszák mögött –, a srác a Luxemburg elleni játék után Costa Rica ellen már sérültet jelentett, azonban nem azért, mert sérült volt, hanem azért, mert az APOEL hazarendelte.

Mindez feltételezés, de miért ne történhetett volna így?

Volt-e a háttérben egyeztetés a magyar szövetség és a klub között, hogy Sallai Roland mennyit játszik a két meccsen?

Nemegyszer hallani, hogy egy nemzeti szövetség akceptálja a futballista klubjának kérését a felkészülési mérkőzéseken eltöltendő játékpercek, félidők kapcsán. Megjegyzem: az U19-esek elitkörében ellenfelünk, Anglia keretének tagja az U17-es világbajnok Phil Foden, a Manchester City BL-ben is bemutatkozó játékosa. Ám ha az MC menedzsere, Pep Guardiola úgy látja jónak, hogy neki szüksége van a labdarúgóra, akkor nem megy sehová, mert a klub alkalmazásában áll. Ilyen egyszerű ez.

Sallai Rolandról pedig annyit: ha olyan fontos a válogatottnak, akkor nem csak neki kell okosnak lennie.

Legfrissebb hírek

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
Tegnap, 23:21

Borbély Balázs példája – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 23:29

Van még teendő – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 07:59

A remény tartománya – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 23:38

Visszaút – Somogyi Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
2025.12.17. 23:59

Ellentmondások a Hungária körúton – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.16. 23:52

Számmisztika helyett lelkiismeret – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.15. 23:30

Bosman harminc éve – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
2025.12.15. 06:52
Ezek is érdekelhetik