Válogatott: duplán peches lett Hangya negyedik fellépése

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.03.28. 13:54
null
Hangya (pirosban) újabb vesztes meccsen jutott szóhoz (Fotó: Koncz György)
Eddig nem hozott szerencsét Hangya Szilveszter a válogatottnak: négy mérkőzésen lépett pályára, de Svédország (0–2), Oroszország (0–3), Kazahsztán (2–3) és tegnap Skócia (0–1) ellen is vesztes csapat tagja volt. Hangya eddigi négy válogatott fellépésén csupán a bemutatkozó meccséről mondhatja el, hogy annak mindkét félidejében pályán volt: a svédek ellen az első félidő 44. percében váltotta a nemzeti csapattól búcsúzó Juhász Rolandot – a többi meccsén vagy be- vagy lecserélték a szünetben. A Vasas bal oldali védőjére a skótok ellen most ez utóbbi várt, miután a mérkőzés elején ápolásra szorult, sérülése miatt a második félidőre már nem futott ki.

Georges Leekens szövetségi kapitány a mérkőzést követő sajtótájékoztatón azt mondta, noha pontosan még nem tudni, hogy mi a gondja a pályafutása során az MTK-val és a Vasassal is másodosztályú bajnokságot nyerő játékosnak, szerinte körülbelül két hét kihagyás várhat rá.

Ugyanakkor az angyalföldiek hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint a 24 éves védőre további vizsgálatok várnak, mielőtt akár a kihagyás mértékéről, akár a sérülés pontos természetéről érdemben lehetne nyilatkozni.

Legfrissebb hírek

Eseménydús mérkőzésen csak a gól hiányzott, a magyar válogatott döntetlent játszott a görögökkel

Magyar válogatott
2026.03.31. 20:51

Ivan Jovanovics: A magyarok ellen megnézzük, mik a hiányosságaink, és szeptemberig miben kell még javulnunk

Magyar válogatott
2026.03.30. 19:30

Magyar–görög: német játékvezetői csapat érkezik a Puskás Arénába

Magyar válogatott
2026.03.29. 12:05

A második félidőben megjött a jó játék és a gól is, a magyar válogatott legyőzte Szlovéniát

Magyar válogatott
2026.03.28. 19:56

Szoboszlai lehagyhatja Détárit és Mészölyt is; már csak Sallai maradt Rossi első csapatából

Magyar válogatott
2026.03.28. 11:16

Messi a félidőben állt be, Argentína legyűrte Mauritániát felkészülési meccsen

Minden más foci
2026.03.28. 10:56

Valverde a 94. percben egyenlített, Anglia először játszott döntetlent Tuchellel a kispadon

Minden más foci
2026.03.27. 22:57

Ausztria kiütötte Ghánát felkészülési mérkőzésen; a görögök vesztét egy szabadrúgásgól okozta

Minden más foci
2026.03.27. 22:15
Ezek is érdekelhetik