Videó: ezeket az új szavakat tanulta meg magyarul Willi Orbán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.16. 07:46
A magyar labdarúgó-válogatott 2–0-ra legyőzte az észteket a Nemzetek Ligája C-divíziója 2. csoportjának 5. fordulójában. A mérkőzés után a válogatottban az első gólját szerző Willi Orbán az NSO Tv-nek néhány újonnan tanult magyar szót is mondott. Baráth Botond arról beszélt, hogy második meccsén miért érezte magát komfortosabban a csapatban, Kalmár Zsolt pedig elárulta, mi az oka annak, hogy talán az eddigi legjobb teljesítményt nyújtotta a nemzeti tizenegyben. 

„Eddig ez volt a legérzelemdúsabb meccsem a karrierem során – mondta Orbán. – Nagyon boldog és büszke vagyok, hogy góllal segíthettem a csapatot. 90 percen keresztül végig uraltuk a játékot, és megérdemelten nyertünk. Legutóbb elkövettünk néhány hibát, különösen az észtek elleni meccsen, de tanultunk belőle. Ma nagyon jó munkát végeztünk, különösen csapatként, és ez a kulcsa annak, hogy egységesek legyünk, a védekezés és a támadás is jól működjön. Ezzel a mentalitással sok mindent elérhetünk.”

Bár most még angolul adott interjút, ígéretéhez híven igyekszik magyarul tanulni, de bevallotta, nem egyszerű neki. Videónkban azonban kétszer is megszólalt magyarul.

Baráth Botond másodszor léphetett pályára a válogatottban, s ezúttal is kezdőként. Az észtek elleni idegenbeli meccshez képest most sokkal magabiztosabbnak tűnt.

„Az első meccsen kicsit idegenül éreztem magam a csapatban, mert nem tudtam annyi időt tölteni velük, amennyit szerettem volna. Illetve olyan pozícióban játszottam, amely igazából kényszerpozíció volt. Most már tudom, hogy ki merre mozog, mire számíthatok tőlük, és próbáltam úgy játszani, ahogy azt elvárták.”

Hozzátette, a Marco Rossival közös munka felidézi benne a régi, szép emlékeket, míg Kalmár Zsoltarról beszélt, hogy az észtek ellen nyújtott kiváló teljesítménye annak is köszönhető, hogy a szövetségi kapitány bízik benne.

NEMZETEK LIGÁJA, C-LIGA

2. CSOPORT, 5. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–ÉSZTORSZÁG 2–0(1–0)
Budapest,Groupama Aréna,8000néző.V:Enea Jorgji (albán)
MAGYARORSZÁG:Dibusz – Baráth, Orbán, Kádár, Korhut – Nagy Á., Pátkai – Nagy D. (Dzsudzsák, 65.), Kalmár (Kleinheisler, 84.), Kovács I. – Szalai (Böde, 76.).Megbízott szövetségi kapitány:Cosimo Inguscio
ÉSZTORSZÁG:Aksalu – Teniste, Vihmann, Tamm, Pikk – Antonov, Dmitrijev – Luts (Puri, 77.), Vassiljev (Purje, 82.), Ojamaa(Zenjov, 60.) – Henri Anier.Szövetségi kapitány:Martin Reim
G:Orbán (8.), Szalai (69.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK,STATISZTIKÁK ITT!

A csoport másik mérkőzésén
Görögország–Finnország 1–0(Granlund 25. – öngól)

A 2. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Finnország5415–1+412
2. Görögország5324–409
3. MAGYARORSZÁG52127–6+17
4. Észtország5143–8–51

NEMZETEK LIGÁJA
C-LIGA, 2. CSOPORT
Szeptember 8., szombat
Finnország–MAGYARORSZÁG 1–0
Észtország–Görögország 0–1
Szeptember 11., kedd
MAGYARORSZÁG–Görögország 2–1
Finnország–Észtország 1–0
Október 12., péntek
Görögország–MAGYARORSZÁG 1–0
Észtország–Finnország 0–1
Október 15., hétfő
Észtország–MAGYARORSZÁG 3–3
Finnország–Görögország 2–0
November 15., csütörtök
Görögország–Finnország 1–0
MAGYARORSZÁG–Észtország 2–0
November 18., vasárnap
20.45: Budapest, Groupama Aréna,MAGYARORSZÁG–Finnország
20.45: Görögország–Észtország

Legfrissebb hírek

Csank János a portugálokról: „Egyáltalán nem tetszettek, elég nagyképűek voltak...”

Magyar válogatott
12 órája

Marco Rossi a válogatott játékát kritizálókhoz fordult: Varga hiányában ki legyen a középcsatárunk?

Magyar válogatott
2025.09.12. 10:09

„Nagyon nagy kár volt azért a harmadik gólért” – Kós Hubert a válogatottat és Szoboszlait is dicsérte

Úszás
2025.09.11. 15:52

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
2025.09.11. 10:30

Dupla Tízes: közelebb vagy távolabb került a világbajnoki álom a válogatottól?

Magyar válogatott
2025.09.11. 08:33

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
2025.09.10. 23:58

Taktikai szemmel: tökéletesen ült Marco Rossi meccsterve, de sokba kerültek a hibák

Magyar válogatott
2025.09.10. 17:18

Vitális Milán: Az egyik legjobb válogatott ellen is felvettük a ritmust

Magyar válogatott
2025.09.10. 11:24
Ezek is érdekelhetik