Válogatott: Rossi több magyart is el tudna képzelni a Serie A-ban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.16. 10:09
null
Rossi szerint Nagy Ádámon kívül több magyar játékos is megállná a helyét az olasz ligában (Fotó: Földi Imre)
Új szerepben Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Az olasz szakvezető szeptemberben a nemzeti tizenegy kispadján, most pénteken a DIGI Sport olasz labdarúgással foglalkozó magazinjában, a Csizmaszár szakértőjeként debütált, és felsorolta, kik azok a magyar labdarúgók, akik szerinte megállnák a helyüket a Serie A-ban. Egyúttal a Bolognában légióskodó Nagy Ádámot a válogatott nélkülözhetetlen játékosának nevezte.

„Remek volt. Kényelmesen éreztem magam. Jó és érdekes kérdéseket kaptam. Kicsit más ez, mint általában. Az olasz futball volt a téma. Normális esetben ugye a magyar labdarúgással kapcsolatban kapom a kérdéseket” – mondta a Sport24-nek Marco Rossi a Csizmaszár adása után.

Persze az olasz és a magyar labdarúgás könnyen összekapcsolható, hiszen a kérdés mostanában elkerülhetetlen: hogy játszik Nagy Ádám az olasz első osztályú Bolognában.

„Az idén kimondottan jól teljesít. Én élőben is láthattam, amikor a Bologna a Juventus ellen játszott, és akkor ő egyértelműen a legjobb labdarúgó volt a pályán. Ritmus, intenzitás szempontjából is nyugodtan labdába rúghatna bármelyik európai topcsapatban. Ádám a válogatott számára, ha így folytatja, nélkülözhetetlen marad.”

Rossi szerint Nagy Ádámon kívül több magyar játékos is megállná a helyét az olasz ligában. „Úgy gondolom, van néhány olyan játékosunk, aki játszhatna Olaszországban. Vannak persze, akik Németországban futballoznak, de a szint hasonló a két ország labdarúgása között. Ők biztosan jók lennének a Serie A-ban. De vannak mások is, például Kádár Tamás, Kalmár Zsolt, vagy Holman Dávid. Ők minden bizonnyal játszhatnának Olaszországban.”

Rossi szerint a hétvégén éppen egymás ellen játszó Vidi és FTC magasan kiemelkedik a hazai mezőnyből, de az olasz mester még így sem biztos abban, hogy e két klub miként tudna szerepelni a Serie A-ban.

„A Vidi szerzett egy csodás gólt csütörtökön a Chelsea ellen, és a fehérváriak jó kis meccset játszottak Európa egyik legjobb csapata ellen. Persze, az angolok nem a legjobb tizenegyükkel voltak itt, de ha a Chelsea játékosa vagy, akkor nagyon magas szinten játszó labdarúgónak kell lenned. Szóval, nem tudom, hogy a Vidi és a Fradi beférne-e a Serie A-ba, de az biztos, hogy egyikük sincs messze az olasz első osztály szintjétől.”

Legfrissebb hírek

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
Tegnap, 7:00

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 22:43

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 17:45

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17
Ezek is érdekelhetik