A csoda követe – Szöllősi György jegyzete

Az MLSZ keddi bejelentésének, hogy Gera Zoltán a 2020-as Eb budapesti nagykövete lesz, apropóját az adta, hogy 500 nap van hátra a torna rajtjáig. Lapunk megjelenésekor tehát már csak 499-et kell aludni a valaha volt legnagyobb – részben – hazai rendezésű sporteseményig, amelyen, a főváros történetében először, Európa-bajnoki csoportmeccsek házigazdái leszünk; gyermeki várakozásunk tehát talán vállalható. A 67 ezres új nemzeti stadion, a Puskás Aréna építése már célegyenesbe fordult, Csányi Sándort a jövő héten minden bizonnyal újabb négy évre az UEFA egyik vezetőjévé, az Európát képviselő FIFA-alelnökké választják, és most a visszaszámlálás is megkezdődött minden idők legnagyobb szabású Eb-je előtt, amelyet 11 különböző ország nagyvárosaiban, köztük Budapesten rendeznek meg. Kimondva-kimondatlanul már csak az hiányzik, hogy a magyar szurkolók a magyar válogatottnak szurkolhassanak „a” stadionban.

Nos, Gera Zoltán nagyköveti szerepének ebből a szempontból is fontos üzenete van. Mert bár az őt hallgatók arcára mosolyt csalt a Fradi-ikon egyik, kissé félszeg válasza (amely szerint nagykövetként az lesz a dolga, hogy mosolyogjon és szépen felöltözzön), valójában nem lehetett volna megfelelőbb és hitelesebb nagykövetet választani az ügynek, amelyet Gera Zoltán mostantól képviselni fog, illetve amelyet eddig is, akarva-akaratlanul képviselt minden egyes nap. Onnantól kezdve, hogy elhatározta, futballista lesz, hogy nem törődött a mostoha körülményekkel, és eljutott a profik közé, majd a válogatottba, a Premier League-be, az Európa-liga-döntőbe, s végül, igen, végül az Európa-bajnokságra is.

Hosszú, keserves, 44 évnyi távollét után olyan nemzedék tagjaként, amelyet már régen leírt mindenki, amelynek szemernyi esélyt sem adott senki, hogy kiverekedheti magának az Eb-szereplést. Gera Zoltán egész pályafutásával, tudatos példaadásával, a selejtezőben mutatott játékával és végül a Portugáliának lőtt bombagóljával örök jelképe lett annak, hogy elhivatottsággal, szorgalommal, tehetséggel, alázattal és hittel a világon bármi elérhető. Lyoni lövését az eksztázisban ünneplő magyarok az egész torna legszebb góljának választották, ő maga pedig 37 évesen átélhette, amiért egykor elkezdett focizni, s amiben rajta kívül talán senki sem hitt. Emlékszem, valamelyik Eb-meccsünk után az interjúfolyosón boldogságtól sugárzó arccal mondta Franciaországban, hogy erről álmodott mindig, és ehhez hasonlót sem élt még át soha: a helyszínen ünneplő magyarok tízezreinek játszott egy nagy tornán. Ugyanezt elevenítette föl a keddi sajtótájékoztatón, amikor elmondta, hogy az Eb minden percét élvezte. Gera annak a csodának a nagykövete tehát, amelynek egyik varázslója ő maga volt.

A franciaországi csodát csak egyvalami múlhatja felül: ha jövő nyáron idehaza nyújtana hasonló élményt a szurkolóknak a magyar válogatott…