Futsal: a magyar válogatott 7–0-ra kikapott a klasszis spanyoloktól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.01.29. 21:15
A magyar férfi futsalválogatott kedden felkészülési mérkőzésen 7–0-ra kikapott a kétszeres világ- és hétszeres Európa-bajnok spanyoloktól Córdobában.

A Turzó József vezette magyar válogatott idei első felkészülési összecsapásán Spanyolországban lépett pályára a házigazda ellen.

A mieink eleinte inkább a védekezéssel voltak elfoglalva. A negyedik percben egy hiba után megszerezhették volna a vezetést a spanyolok, ám ellenfelünk ziccerben a kapu mellé lőtt. Az ötödik percben viszont már hátrányba kerültünk, távolról, szabadrúgásból volt eredményes a spanyol együttes (1–0).

A hazaiak a kilencedik percben egy szöglet után kettőre növelték az előnyüket, nem sokkal később pedig ismét betalált a spanyol csapat, a félidőre így 3–0-val vonulhatott a kétszeres világ- és hétszeres Európa-bajnok gárda.

A második húsz percet Komáromi Péter egyéni szólója indította, ám a Veszprém játékosa pontatlan volt a helyzete végén. A Turzó-alakulatnak a folytatásban több lehetősége is volt, mégis a spanyolok ünnepelhettek, rövid időn belül kétszer is gólt szereztek. A 34. percben 6–0-ra módosult az állás, egy perccel később ráadásul már hét volt közte, miután a kapitány lehozta a kapust, a mieink pedig a saját térfelükön elveszítették a labdát.

A vége 7–0 lett, a felek szerdán ismét összecsapnak egy felkészülési meccs keretében.

„Sajnálom, hogy nagy különbségű vereség lett a vége, mert bár a két válogatott között nagy a különbség, a játék alapján benne lehetett volna a meccsben egy szorosabb eredmény elérése – értékelt a mérkőzés után Turzó József az mlsz.hu-nak.– Ma elsősorban mentálisan nem tudtuk hozni azt a szintet, amit elvárok magunktól, több olyan játékos sem tudta felvállalni a vezérszerepet, akitől ez elvárható lett volna. Érthetetlen hibákat követtünk el, és ebből elkerülhető gólokat kaptunk már az első félidőben, majd a fordulást követően is. A spanyolok dinamikusan, gyorsan, pontosan játszottak, nekünk ezt a játéksebességet, gondolkodási sebességet szoknunk kell, sokat kell fejlődnünk ezen a téren. Igyekszünk felhasználni a most szerzett tapasztalatokat, bízom benne, hogy már a szerdai mérkőzésen is előre tudunk lépni.

FUTSAL
FÉRFI VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Spanyolország–MAGYARORSZÁG 7–0 (3–0)
Córdoba.
Magyarország:
Alasztics Marcell – Dávid Richárd, Tatai József, Komáromi Péter, Rábl János.
Csereként pályára lépett:
Varsányi Áron, Kondás Kristóf, Hajmási Milán, Miklós Tamás, Klacsák Bence, Boromisza Dániel, Boznánszky Gábor, Takács Zoltán, Siska Gergő

A MAGYAR FUTSALVÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Varsányi Áron (Csömör), Alasztics Marcell (Haladás)
Mezőnyjátékosok: Dávid Richárd (Veszprém), Komáromi Péter (Veszprém), Kondás Kristóf (Debreceni EAC), Tatai József (Veszprém), Hajmási Milán (Haladás), Miklós Tamás (Székelyudvarhely), Klacsák Bence (Dunaferr), Boznánszky Gábor (Aramis), Boromisza Dániel (Veszprém), Takács Zoltán (MVFC), Siska Gergő (Nyírgyulaj), Rábl János (MVFC)

A két válogatott második mérkőzése szerdán 20.30-kor kezdődik.

Legfrissebb hírek

Megdőlt Zenga abszolút vb-csúcsa, Oyarzabal eredményessége a párját ritkítja a spanyoloknál

Foci vb 2026
4 órája

„A nagy csapatok akkor lépnek elő, amikor a legjobban kell” – Luis de la Fuente a spanyolok háromgólos győzelme után

Foci vb 2026
4 órája

Így örült a harmadik spanyol gólnak Lamine Yamal öccse a lelátón

Foci vb 2026
5 órája

Lamine Yamal lett a Spanyolország–Ausztria meccs legjobbja

Foci vb 2026
5 órája

Oyarzabal duplázott, Spanyolország simán kiejtette Ausztriát a 32 között

Foci vb 2026
5 órája

Oyarzabal újabb gólt szerzett, a spanyolok 3–0-ra győztek Ausztria ellen

Foci vb 2026
5 órája

Pedro Porro kettőre növelte a spanyolok előnyét

Foci vb 2026
6 órája

Pedro Porro és Oyarzabal szállította a gólokat Ausztria ellen – videók

Foci vb 2026
6 órája
Ezek is érdekelhetik