U17: Parmában már sokszor edzett a felnőttekkel a magyar védő

Vágólapra másolva!
2019.09.27. 07:43
Megnyerte utolsó felkészülési mérkőzését az október 26-án kezdődő U17-es világbajnokságra készülő magyar korosztályos válogatott, amely a keddi 4–1 után ezúttal 2–1-re győzte le a horvátokat a drávavásárhelyi összecsapáson. A találkozó után a már Parmában futballozó védővel, Balogh Botonddal, illetve a Tutto Mercato Web által Daniele De Rossihoz hasonlított Posztobányi Patrikkal beszélgetett az NSO Tv stábja.

Balogh Botond elmondta: az első félidőben nem úgy játszott a csapat, ahogy azt eltervezte.

„De összességében az a játékrész sem volt rossz. Nem az történt, amit a meccs előtt megbeszéltünk, ám voltak jó időszakok. A második félidőben az volt a plusz, hogy át tudtuk törni a játékukat, így sokkal több helyzetet tudtunk kialakítani, és sikerült megfordítani a mérkőzést.”

A védő videónkban arról is beszélt, milyen mélyről jöttek vissza a rosszul sikerült csehországi torna után, s egyáltalán, mi volt az oka a kisiklásnak, illetve beszél arról, mennyit tanult Parmában a védekezésről, ahol már a felnőttekkel is szokott együtt edzeni,

Posztobányi Patrik összességében értékelte a horvátok elleni két mérkőzést.

„A srácok nagyon jól beleálltak, szerintem nagyon sokat léptünk előre a cseh torna után, ami szerencsére időben jött nekünk, mármint a kapott pofon. Azt gondolom, hogy nagyon jó mentalitással és szép játékkal tudtunk nyerni mindkét mérkőzésen.”

Az NSO Tv videójában azt is elárulja: hogyan esett neki, hogy egy olasz portál Daniele De Rossihoz hasonlította.

Hamar visszakapcsoltak a kívánt szintre a fiúk – Preisinger

így győzték le ismét a horvátokat a vb előtt a mieink – videó

U17-ES VÁLOGATOTTAK FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSE
Horvátország–Magyarország 1–2 (1–0)
Drávavásárhely (Nedelisce)
Magyarország:
Vaits Marcell – Hosszú Zétény (László Dávid, a szünetben), Pereira Américo (Horváth Milán, a szünetben), Balogh Botond, Orosz Donát – Sipos Gábor (Ominger Gergő, 62.) – Molnár Rajmund (Németh András, 62.), Tóth Borisz (Posztobányi Patrik, 62.), Baráth Péter (Kosznovszky Márk, 62.), Hajdú Roland (Komáromi György, a szünetben) – Szalay Szabolcs (Mester Csaba, a szünetben)
A válogatott gólszerzői: Mester Cs. (60.), Ominger (73.)

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Babják Bence, Nagy-Pál Tamás (videó), Tumbász Hédi (fotó)

A BRAZÍLIAI U17-ES VB-RE KÉSZÜLŐ MAGYAR KERET
Kapusok: Hegyi Krisztián (West Ham United), Megyeri Gábor (Budapest Honvéd), Vaits Marcell (Puskás Akadémia)
Védők: Posztobányi Patrik (Puskás Akadémia), Balogh Botond (Parma), László Dávid (Budapest Honvéd), Orosz Donát (DVTK), Horváth Milán (Budapest Honvéd), Pereira Américo (ETO FC Győr), Hosszú Zétény (Puskás Akadémia)
Középpályások: Sipos Gábor (Puskás Akadémia), Ominger Gergő (Puskás Akadémia), Tóth Borisz (DVTK), Major Sámuel (Salzburg), Kosznovszky Márk (Parma), Baráth Péter (DVSC)
Támadók: Hajdú Roland (Ferencváros), Mester Csaba (Austria Wien), Komáromi György (Puskás Akadémia), Molnár Rajmund (Benfica), Németh András (Genk), Szalay Szabolcs (Illés Akadémia)

Legfrissebb hírek

Balogh Botond sárga lappal és vereséggel mutatkozott be új csapatában

Légiósok
1 órája

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
2025.09.11. 10:30

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

A magyar válogatott védő megérkezett a török klubhoz

Légiósok
2025.09.08. 09:30

Balogh Botond szombaton Törökországba repül – NS-infó

Légiósok
2025.09.06. 10:01

Videó: méhraj miatt szakadt félbe a mérkőzés

Minden más foci
2025.09.05. 20:00
Ezek is érdekelhetik