Futsal vb-sel.: a magyar csapat simán ellátta az angolok baját

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
2019.10.24. 19:12
null
A magyar csapat három góllal legyőzte Angliát (Fotó: mlsz.hu)
Jól kezdte a magyar futsalválogatott a világbajnoki selejtezőt, az olaszországi csoport első meccsén 3–0-ra legyőzte Angliát.

 

Remekül rajtolt a magyar csapat, hiszen Nagy Imre már 71 másodperc után vezetéshez juttatta a mieinket, a félidő derekán pedig Horváth Szabolcs növelte az előnyt.

Turczó József együttese végig fölényben játszott, összesen 45 lövésig jutott, a végjátékban pedig Dróth Zoltán beállította a 3–0-s végeredményt.

Az előzetes esélyek alapján a magyar válogatottnak az angolok ellen kötelező volt a győzelem, a csoport másik két tagja, a házigazda olaszok, illetve a fehéroroszok viszont előtte vannak a világranglistán, így várhatóan ellenük nehezebb dolguk lesz Dróth Zoltánéknak.

A csoport másik meccsén a fehéroroszok a 10. percre háromgólos előnyre tettek szert (0–3), de Alex Merlim 21 másodperccel a vége előtt egyenlíteni tudott (3–3).

A selejtezősorozat mostani szakaszában nyolc kvartettben küzdenek a válogatottak, s minden négyesből az első két-két helyezett jut a januári elitkörbe, amelynek végén hat válogatott jut ki a jövő őszi litvániai tornára.

Magyarország még sosem szerepelt vb-n.

FUTSAL, VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ, EBOLI
1. FORDULÓ
Magyarország
–Anglia 3–0 (Nagy I. 2., Horváth Sz. 10., Dróth 38.)
Olaszország–Fehéroroszország 3–3 (Musumeci 14., Merlim 31., 40., ill. Krikun 1., Matvejenko 6., Olsevszki 9.)
PÉNTEK
16.00:
Fehéroroszország–Magyarország
SZOMBAT
16.00:
Magyarország–Olaszország

Legfrissebb hírek

Nyíregyházán kezdi meg a magyar futsalválogatott a vb-selejtezőt

Magyar válogatott
2026.09.23. 17:53

Hat gólt szerezve nyert a veretlen Berettyóújfalu a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 21:25

Visszavágott az üzbégeknek a magyar férfi futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.09.19. 19:04

A magyar futsalválogatott egy góllal kikapott Üzbegisztántól

Magyar válogatott
2026.09.17. 20:46

Futsal: a válogatott játékos első magyarként bemutatkozott a spanyol élvonalban

Légiósok
2026.09.14. 20:40

Ötször talált be a DEAC, nyert a Berettyóújfalu is a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.11. 22:33

Az Újpest 21 gólt szerezve nyert a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.10. 23:16

Felkészülés: kikapott Ukrajnától a magyar női futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.09.10. 20:03