Válogatott: ajándékkal kedveskednek a Groupamába kilátogató gyerekeknek

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2019.10.12. 15:06
null
15 ezer gyermek foglalja majd el a Groupama Aréna lelátóit vasárnap (Fotó: Koncz György)
Vasárnapra mintegy 15 ezer gyereket várnak a Groupama Arénába az Azerbajdzsán elleni Eb-selejtezőre, s hogy ne kelljen üres hassal szurkolniuk, arról a stadiont üzemeltető Lagardere Sports Hungary, valamint a catering partner, a Stadion Event tesz: a kilátogató gyermekeket teával és zsíros kenyérrel látják vendégül.

A Groupama Aréna Facebook-oldalának tájékoztatása szerint a felajánlott tea és a zsíros kenyér a büfékben lesz átvehető, ezen kívül a megszokott büfékínálat is elérhető lesz a szurkolók számára.

Mint ismert, az UEFA fellebbviteli bizottsága korábbi ülésén érvényben hagyta a szeptemberi elsőfokú döntést, amelynek értelmében a szurkolók rasszista viselkedése miatt a magyar labdarúgó-válogatott zárt kapuk mögött kénytelen lejátszani az Azerbajdzsán elleni október 13-i Eb-selejtezőt. A szabályzat ugyanakkor lehetőséget ad arra, hogy 14 éven aluli gyerekek a helyszínen tekintsék meg az összecsapást, így nem lesznek üresek a lelátók. Az MLSZ közlése szerint körülbelül 15 ezer gyermek buzdítja a magyar válogatottat a vasárnapi mérkőzésen.

EB-SELEJTEZŐ
E-CSOPORT

Október 13., vasárnap
18.00: Magyarország–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Horvátország
November 16., szombat
18.00: Azerbajdzsán–Wales
20.45: Horvátország–Szlovákia
November 19., kedd
20.45: Szlovákia–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Magyarország

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Horvátország 6 4 1 1 13– 5 +8 13
2. Szlovákia 6 3 1 2 10– 8 +2 10
3. MAGYARORSZÁG 6 3 3 7– 9 –2 9
4. Wales 5 2 1 2 5– 5 0 7
5. Azerbajdzsán 5 1 4 5–13 –8 1
Legfrissebb hírek

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
2025.09.11. 10:30

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Vezettek, de csak ikszeltek Azerbajdzsánban az ukránok

Foci vb 2026
2025.09.09. 20:06

„Tudta, hogy van közvetlen járat Portugáliába?” – az Eb-győztes kapitány lemondását követelik

Minden más foci
2025.09.08. 11:32

Olise és Mbappé volt a franciák nyerőembere Ukrajna ellen, Izland kiütötte Azerbajdzsánt

Foci vb 2026
2025.09.05. 22:35

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.07.30. 17:37
Ezek is érdekelhetik