Az Uruguay-ötlet; Hátba veregetés a meghívóért

Vágólapra másolva!
2019.11.07. 23:43
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk.

A végig feszült Európa-liga-mérkőzésen csak helyzetekig jutottak el a Ferencváros és a CSZKA Moszkva játékosai, a zöld-fehérek azonban ezzel a döntetlennel is – mivel a csoport másik meccsén az Espanyol kiütötte a Ludogorecet (6–0) – jobb helyzetbe kerültek, hiszen két fordulóval a csoportkör vége előtt már csak egy pontra vannak a továbbjutást jelentő második helytől

Az Uruguay-ötlet. Jankovics Károly, a montevideói magyar közösség vezetője vetette fel a válogatott mérkőzés lehetőségét – az óceán túloldalán őrzött régi emlékkönyvek különleges futballtörténeti bejegyzéseket rejtenek Puskás Ferenctől, a stadion névadójától. Csillag Péter összeállítása

„Kaptam néhány hátba veregetést” – mondta Babják Bencének Szalai Attila. Korábbi kétszeres válogatott édesapjának mondott köszönetet a ciprusi Apollon 21 éves védője, akit először hívtak meg a nemzeti csapathoz

Fekete ló maradna. Osztermájer Gábor szombaton mutatkozik be az OTP Bank Ligában szereplő Paks kispadján – a szakember nem teregeti ki a kártyáit, ugyanakkor várja a neki gratulálókat a lelátóra. Cserháti András írása

A hatodik egyéni és konstruktőri Formula–1-es vb-cím megszerzése után a Mercedes hatalmas bulit csapott brixworthi és brackley bázisán – Lewis Hamilton is beszédet mondott a munkatársak előtt. Zsoldos Barna háttéranyaga

A rutinos versenyzők közé tartozik, ezért is kell komolyan venni, amikor azt mondja, élete egyik legnehezebb futamának ígérkezik a Rally Hungary. Ifj. Érdi Tibor a hétvégén hazai pályán száguld. Tóth Anita interjúja

Sportkrém-mellékletünk tartalmából. Tenisz, divat, szépség: Stollár Fannyt különleges fotózásra vittük; Harminc kamerával közvetíti az M4 az Uruguay elleni stadionavatót; Lucas, a Kisvárda brazilja a teniszt hagyta ott a futball kedvéért

Legfrissebb hírek

Nem kaphatunk ki az írektől; Isten éltesse a 90 éves legendákat, Kertész Alice-t és Pézsa Tibort

E-újság
10 órája

Győztünk, de a pótselejtezőért is küzdeni kell; Horváth Dávid: Magamat adom!

E-újság
2025.11.13. 23:58

Győzzünk, hogy ne kelljen számolgatni!; Nadir Benbuali: A Győr a legjobb magyar csapat

E-újság
2025.11.12. 23:59

Tíz éve, a norvég–magyar Eb-pótselejtező napján hunyt el Fülöp Márton; Callum Styles: Nem akarjuk elszalasztani ezt a lehetőséget

E-újság
2025.11.12. 00:23

Tóth Alex ki-ki meccsre készül; a 17 éves Galambos János busszal ingázik Szekszárd és Paks között

E-újság
2025.11.10. 23:45

Esélyt sem adott Szoboszlaiéknak a City; Damir Krznarnak megköszönték

E-újság
2025.11.09. 23:27

Szegedi dráma és tragédia. Egyre mélyül az Újpest alatt a gödör

E-újság
2025.11.09. 00:23

Robbie Keane: A pletyka nem érdekel, jól érzem magam a Ferencvárosnál!; Redzic Damir: Sokat szeretnék tanulni Szoboszlai Dominiktól

E-újság
2025.11.07. 23:50
Ezek is érdekelhetik