FFT: magyar Bolívia-verés a magaslatokon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2020.04.23. 18:28
Ez ideig három ráadás-, avagy pótselejtezőt vívott a magyar labdarúgás, kettőt sikerrel. Mindjárt az elsőt is, hiszen 1977-ben, 12 esztendős szünet után jutott ki a labdarúgó-vb-re a válogatott. A jugoszlávok ellen 1997-ben csúnyán megégett a Csank-csapat, a norvégokat viszont 2015-ben Bernd Storckkal kettős győzelemmel búcsúztattuk. Negyvenhárom éve Bolíviát is, holott a visszavágóhoz 3640 méter magasra kellett felrepülni.

Argentínában klasszikus, tizenhat csapatos világbajnokságot rendeztek 1978-ban, ahol a résztvevői kört még a valós erőviszonyok alakították, nem pedig a harmadik világnak kedvező, mai FIFA-demokrácia.

A selejtezőben kilenc csoportba sorolták az UEFA-tagországokat, Magyarország a Szovjetunióval és a görögökkel az egyetlen olyanba került, ahonnan az első hely sem ért automatikus vb-részvételt, mert a dél-amerikai zóna harmadik helyezettje ellen még oda-visszavágós párharc várt a csoportgyőztesre.

Az athéni döntetlen (1–1, mint később kiderült, Kereki fejese a csoport egyetlen idegenbeli pontszerzését, azaz a csoportelsőségünket eredményezte!) és a szovjetek népstadionbeli legyőzése (2–1) után egy tbiliszi vereség (0–2) is belefért, és a Görögország elleni, budapesti 3–0-t követően Baróti Lajos csapata már készülhetett is a bolíviaiak elleni interkontinentális selejtezőre.

Ennek a két meccsnek a történetét elolvashatják a FourFourTwo.hu oldalán, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
19 órája

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
21 órája

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
2026.09.24. 08:29

Vida Máté: A pályafutásomat a sérülések törték ketté

Magyar válogatott
2026.08.19. 06:37

Magyar álomgólok Brazília ellen; nyolc éve e napon lett világbajnok Franciaország – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.15. 17:16

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04

A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira

Minden más foci
2026.06.18. 08:56