Futsal Eb-sel.: hetet kaptunk otthon Izraeltől

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.03.03. 15:14
null
Ezt a meccset gyorsan felejtsük el! (Fotó: Török Attila)
A magyar férfi futsalválogatott Budapesten csúfos vereséget szenvedett Izraeltől a 2022-es Európa-bajnokság selejtezőjének 5. csoportjának 3. fordulójában.

Nem kezdett jól a magyar válogatott, amely már a 2. percben hátrányba került, miután egy izraeli lövésbe egy vendégjátékos beletette a lábát, így az védhetetlenül vágódott a kapuba (0–1). Izrael némi meglepetésre nagyon masszívan és jól játszott az első játékrészben. A mieink ugyan fokozatosan feljavultak és több helyzetet is kialakítottak, ám vagy az ellenfél kapusa hárított bravúrral, vagy a kapufáról pattant ki a labda. A 14. percben aztán a vendégek újfent betaláltak, az izraeliek lövése után a labda az egyik védőnk és a kapusunk mellett utat találva került a kapuba (0–2).

25 másodperccel a szünet előtt viszont megszületett a hőn áhított magyar találat: egy szélről leadott lövés vágódott ki a vendégek kapuvédőjéről, ami után Nagy Imre érkezett középen és vette be az üres kaput (1–2).

A fordulás után nagy erőket mozgósított a magyar válogatott az egyenlítés érdekében. A 24. percben Dróth Zoltán szabadrúgása után ismét eljutottak kapufáig a mieink. Ennél is közelebb kerültünk az egyenlítéshez a félidő közepén, amikor már csak az üres kapuba kellett volna bepasszolni a labdát, de a kapu torkából nem sikerült bepasszírozni azt – ekkor már a kapusunkat is lehoztuk. Az időkérés után a szövetségi kapitány az alapjátékokra hívta fel a figyelmet.

Sajnos rögvest utána a saját térfeléről Halevy révén ismét gólt szerzett Izrael, amely kihasználta, hogy lehoztuk a kapust (1–3).

Összeesett a magyar válogatott, amely egy perccel később ismét kapitulált egy közbeszúrt lövés után (1–4). Másodpercekkel később Diedunov is kihasználta a mieink hibáját (1–5), ám Rutai révén gyorsan szépíteni tudtunk (2–5).

A 36. percben egy egész pályás góllal tovább növelte tetemes előnyét Izrael (2–6), viszont Vas révén ismét összejött a szépítés (3–6), majd Shkolnik nem sokkal később csapata hetedik gólját is meglőtte (3–7).

Az öltözőben lógnak a fejek, de holnaptól már fel kell emelni – Dróth

FUTSAL EB 2022, SELEJTEZŐ
CSOPORTKÖR
5. CSOPORT, 3. FORDULÓ
Magyarország–Izrael 3–7

Legfrissebb hírek

Megtört az Újpest győzelmi sorozata, már csak a Veszprém hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 23:00

Az újonctól is simán kikapott a Haladás a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 21:02

Futsal Eb-pótselejtező: kihirdette keretét a magyar kapitány

Magyar válogatott
2025.09.05. 13:52

Rangadót nyert a Veszprém, a Nyíregyháza ismét 10 gólt szerzett a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 23:02

A magyar futsalválogatott ismét legyőzte Kirgizisztánt

Magyar válogatott
2025.08.31. 18:15

Futsal BL-selejtező: második lett a csoportjában, így nem jutott tovább a Veszprém

Minden más foci
2025.08.29. 22:30

Futsal: simán nyert a kirgizek ellen a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.08.29. 19:39

Tíz gólt kapott a Haladás a Nyíregyházától, az Újpest továbbra is hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.08.25. 22:24
Ezek is érdekelhetik