Labdarúgás: A mai válogatott vagánysága hiányzott nálunk – Halmai Gábor

2021.07.01. 17:25
Halmai Gábor a Pomázi Egervári-Halmai Focisuli ifjú tehetségeinek is gyakran mondja, hogy a profi futballban a szerencsének is fontos szerepe van. Nem légből kapott feltevés ez, elég, ha csak azt hozza fel példaként, ahogy 18 évesen bekerült a Videoton felnőttcsapatába. Többek között ezt a történetet is felidézte a Sportkrém forgatásán, de Kleinheisler Lászlóról is beszélt, akit még gyerekként a csobánkai focipályán fedezett fel. 

Miután a beszélgetés alatt természetesen szóba került a magyar válogatott Európa-bajnoki szereplése, arra is kitért, hogy egy dolgot sajnál, ha visszatekint a karrierjére. Mégpedig azt, hogy a kilencvenes években volt válogatott.

„Most közelebb vannak a válogatottak egymáshoz, a mi időnkben azt éreztem, ha egy nyugati csapat ellen játszottunk, hogy ők biztosan sokkal jobbak. Úgy léptünk pályára, azt sugallta a közvélemény és bennünk is az volt, hogy gyengébbek vagyunk, majd valami lesz. A mai válogatott vagánysága hiányzott nálunk”– mondta a korábbi 57-szeres válogatott középpályás, aki videónkban azt is elmeséli, hogyan mutatkozott be 18 évesen, a szalagavatója másnapján a Videoton felnőttcsapatában.

Emellett Illés Bélára is kitér, akivel egybeforrt a neve, és egy számára kedves történetet is felidéz a Hapoel Tel-Avivnál töltött időkből. Továbbá, azt is elmondja, hogyan figyelt fel Kleinheisler Lászlóra a csobánkai focipályán.

Ha még több történetre kíváncsi Halmai Gábor karrierjéből, keresse a pénteki Nemzeti Sport Sportkrém mellékletét.

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
8 órája

Fájó vereség az NL-nyitányon: Magyarország kihagyta a helyzeteit, Ukrajna értékesített egyet

Magyar válogatott
8 órája

Angol bíró vezeti a magyar–ukrán NL-meccset – hivatalos

Magyar válogatott
2026.09.23. 11:34

Tóth Milán: Kiskorom óta a válogatottságról álmodtam, ez mindenért kárpótol

Magyar válogatott
2026.09.22. 14:13

Hogyan pótolja Marco Rossi Sallai Rolandot és Varga Barnabást?

Magyar válogatott
2026.09.22. 06:51

Mégsem kell műteni Sallai Rolandot combizomszakadás miatt – NS-infó

Magyar válogatott
2026.09.21. 16:05

Doktorics Áron elmondta, milyen tulajdonságokra volt szüksége ahhoz, hogy válogatott kerettag legyen

Magyar válogatott
2026.09.21. 15:45

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15