Puskás-évforduló: „Add ide a labdát, vagy valagba rúglak”

„Kölyökkoromban minden szombaton elkísértem vásárolni édesanyámat Kispestre. Az egyik alkalommal észrevettem, hogy egy salakos pályán fiatal gyerekek játszanak. Ott álltam, néztem őket, aztán valaki – később kiderült, hogy Bozsik József – megveregette a vállamat, és megkérdezte, nem akarok-e beszállni, mert páratlanul vannak. Rögtön mentem játszani. Azt gondolták, nem vagyok olyan ügyes, mint ők, de tévedtek, rájuk cáfoltam. Mondták, hogy jöjjek máskor is, s ettől kezdve rendszeresen játszottam Puskás Ferencékkel” – idézi a honlap Raduly Józsefet.

„Már akkor elképesztő volt” – jellemezte Puskás játéktudását a legidősebb magyar válogatott labdarúgó, aki az 1955-ös Vasas–Honvéd kupadöntőről is megosztotta emlékeit.

„Nagyon jól játszottunk azon a mérkőzésen, Puskásék pedig nem tudták azt hozni, amire képesek voltak. Óriási élmény volt a Népstadionban annyi ember előtt pályára lépni. Én rúgtam a csapatunk második gólját, miután kényszerítőztünk Csordás Lajossal. Három kettőre vertük a Honvédot, így megnyertük a kupát. Öcsi Hunyadinak hívott végig a döntőben, mert elmeséltem neki, hogy a II. világháborúban a Hunyadi páncélosokhoz kellett bevonulnom. A döntő folyamán ezzel próbált kibillenteni. Aztán a döntő után külön gratulált nekem.”

Raduly Józsefnek a válogatottból is vannak emlékei Puskás Ferencről:

„Kétszer futballoztam a nemzeti csapatban, mindkétszer Puskás Öcsi oldalán. A svédek elleni meccsen azt mondta nekem: »Add ide a labdát, vagy valagba rúglak«. Akik hallották a nézőtéren, jót nevettek, nekem ez rosszulesett. A meccs végén bocsánatot kért, sosem volt köztünk harag. A pályán csibész volt, de azon kívül rendes, tisztelettudó embert ismertem meg.”

Miután Puskásék a rendszerváltozás után hazaköltöztek, a két korábbi labdarúgó többször találkozott, főleg meccseken, olyankor elbeszélgettek a régi időkről. De összefutottak már 1958-ban, Madridban is:

„A Vasas a Real Madriddal játszott a Bajnokcsapatok Európa-kupája (BEK) elődöntőjében, Puskás akkor még nem játszhatott, de már ott volt az együttes körül. Östreicher Emil beszélte rá, hogy látogasson el az edzésünkre, és jöjjön el a vacsoránkra. Szerintem félt, hogy mit fogunk gondolni róla az emigráció miatt. Aztán a vacsorán segítőkész volt velünk, elmondta, hová menjünk, mit nézzünk meg. Jó ember és jó barát volt az Öcsi.”