Válogatott: Dibusz bízik benne, hogy ő lesz a kezdőkapus

Cs. B.Cs. B.
2021.11.11. 09:24
null
Dibusz Dénes bízik benne, hogy ő lesz a kezdőkapus (Fotó: Szabó Miklós)
Gulácsi Péter sérülés miatt nem állhat a magyar labdarúgó-válogatott rendelkezésére a San Marino és a Lengyelország elleni novemberi vb-selejtezőkön. Marco Rossi szövetségi kapitánynak így a két FTC-kapus, Dibusz Dénes és Bodgán Ádám, valamint a Budapest Honvéd alkalmazásában álló Szappanos Péter közül kell kiválasztania a mieink kezdőkapusát.

 

Legnagyobb eséllyel Dibusz Dénes nevével kezdődhet a válogatott kezdőcsapata, hiszen az eddigi meccsek alapján ő áll a kapusrangsorban Gulácsi mögött – amikor az RB Leipzig hazarendelte játékosát, Dibusz védett az andorraiak elleni, szeptemberi selejtezőn.

Ugyanakkor a 30 esztendős kapus sérülés miatt három NB I-es mérkőzést, és egy El-csoportmeccset is kihagyott az elmúlt időszakban. Ezeken az összecsapásokon éppen Bogdán Ádám helyettesítette. Múlt héten, az akkor még listavezető Kisvárda ellen tért vissza Dibusz az FTC kezdőcsapatába, ráadásul parádés teljesítményt produkálva.

„Bízom benne, hogy a szövetségi kapitány nekem szavazza meg a bizalmat, de addig még van néhány nap. Ez idő alatt úgy kell teljesíteni az edzéseken, hogy azt érezze, érdemes vagyok arra, hogy a kapuban álljak. Ez lesz a következő napok egyik legfontosabb feladata. Szeretném a válogatott mérkőzéseket is hasonló sikerességgel és teljesítménnyel zárni, ahogy azt tettem Kisvárdán” – mondta a fradi.hu-nak a 4–0-ra megnyert találkozó után Dibusz Dénes.

Marco Rossi a kapusokon felül még két ferencvárosi játékosra, Botka Endrére és Vécsei Bálintra is számít a magyar válogatott utolsó két vb-selejtezőjén.

A MAGYAR VÁLOGATOTT NOVEMBERI KERETE
Kapusok: Bogdán Ádám (Ferencváros), Dibusz Dénes (Ferencváros), Szappanos Péter (Bp. Honvéd)
Védők: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FK Nyizsnyij Novgorod – Oroszország), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia), Spandler Csaba (Puskás Akadémia), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország)
Középpályások: Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Nagy Ádám (Pisa – Olaszország), Loic Nego (Mol Fehérvár FC),Schäfer András (FC DAC 1904 – Szlovákia), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország), Vécsei Bálint (Ferencváros)
Támadók: Hahn János (FC DAC 1904 – Szlovákia), Kiss Tamás (SC Cambuur – Hollandia), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), Szalai Ádám (Mainz – Németország), Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország)

9. FORDULÓ
NOVEMBER 12., PÉNTEK
20.45: MAGYARORSZÁG–San Marino
20.45: Andorra–Lengyelország
20.45: Anglia–Albánia

10. FORDULÓ
NOVEMBER 15., HÉTFŐ
20.45:
Lengyelország–MAGYARORSZÁG
20.45: San Marino–Anglia
20.45: Albánia–Andorra

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia 8 6 2 24– 3 +21 20
2. Lengyelország 8 5 2 1 25– 8 +17 17
3. Albánia 8 5 3 11– 7 +4 15
4. MAGYARORSZÁG 8 3 2 3 13–12 +1 11
5. Andorra 8 2 6 7–19 –12 6
6. San Marino8 8 1–32–31 0
Legfrissebb hírek

Lisztes Krisztiánt az új idényre is kölcsönveszi a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
19 órája

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
2026.06.28. 20:03

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Joseph: Megmutattuk, hogy nem véletlenül jutottunk ki a világbajnokságra

Foci vb 2026
2026.06.27. 11:36

Közös világbajnoki meccsnézés Budapesten a német válogatott és Gulácsi Péter főszereplésével

Foci vb 2026
2026.06.26. 09:18

NB I: francia igazolás a Fradinál, magyar válogatottak Újpesten – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 13:18

FTC: egy belső megbeszélés sokkolta a férfi kézicsapatot

Kézilabda
2026.06.25. 10:35
Ezek is érdekelhetik