Futsal: a vasárnapi győzelem után ikszeltünk a szerbekkel

SZ. R.SZ. R.
2022.04.11. 18:21
null
Nem bírt egymással a szerb és a magyar futsalválogatott (Fotó: mlsz.hu)
A vasárnapi 3–1-es győzelem után 1–1-es döntetlent játszott a magyar férfi futsalválogatott Szerbiával a két együttes hétfői felkészülési mérkőzésén.

 

A vasárnapihoz hasonlóan ismét a szerbek voltak kezdeményezőbbek a mérkőzés első félidejében, azonban a magyar válogatott jó védőmunkával, és Vámosi Marcell védéseivel kapott gól nélkül zárta a játékrészt.

A fordulás után Szerbia nyomás alá helyezte Magyarországot, amelynek meg is lett az eredménye: egy oldalberúgást követően Tatai Józsefen megpattanva a magyar kapuban kötött ki a labda, így a vendégek megszerezték a vezetést. A találatot követően a mieink mindent megtettek az egyenlítésért, amely sikerült is hat másodperccel a dudaszó előtt: az öngólt szerző Tatai állította be az 1–1-es végeredményt.

„Ma sem támadásban, sem védekezésben nem tudtunk olyan komplex teljesítményt nyújtani, mint az első mérkőzésen – mondta Turzó József szövetségi kapitány a találkozót követően az mlsz.hu-nak. – A kontráink viszont végig veszélyesek voltak, megvoltak a gólszerzési lehetőségeink. A szerb futsal előttünk jár, ezért az eredményességgel elégedett vagyok, de az is látszott, hogy a játék minden elemében kell még javulnunk a tétmérkőzésekig."

FUTSAL, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Szerbia 1–1
Korábban
Vasárnap: Magyarország
–Szerbia 3–1

Legfrissebb hírek

Futsal NB I: hat pontot levontak a Nyíregyházától

Labdarúgó NB I
17 órája

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
2026.09.25. 10:34

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
2026.09.24. 22:58

Nyíregyházán kezdi meg a magyar futsalválogatott a vb-selejtezőt

Magyar válogatott
2026.09.23. 17:53

Hat gólt szerezve nyert a veretlen Berettyóújfalu a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 21:25

Visszavágott az üzbégeknek a magyar férfi futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.09.19. 19:04

A magyar futsalválogatott egy góllal kikapott Üzbegisztántól

Magyar válogatott
2026.09.17. 20:46

Futsal: a válogatott játékos első magyarként bemutatkozott a spanyol élvonalban

Légiósok
2026.09.14. 20:40