Válogatott: Megtanultam pár szót magyarul, de elég nehéz nyelv – Styles

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.04.13. 18:21
Március végén bemutatkozott a magyar válogatottban az angol másodosztályú Barnsley középpályása, Callum Styles, aki ezúttal a Barnsley Chronicle-nek nyilatkozott a nemzeti együttesnél tapasztalt élményeiről.

Callum Styles szerint gyorsan beilleszkedett a válogatottba (Fotó: Török Attila)
Callum Styles szerint gyorsan beilleszkedett a válogatottba (Fotó: Török Attila)
Callum Styles szerint gyorsan beilleszkedett a válogatottba (Fotó: Török Attila)
Callum Styles szerint gyorsan beilleszkedett a válogatottba (Fotó: Török Attila)
Callum Styles szerint gyorsan beilleszkedett a válogatottba (Fotó: Török Attila)

 

„A válogatottnál eltöltött napokban elég nagy volt a terhelés. Olyan élmény volt ez számomra, amit még nem tapasztalhattam meg korábban. Az északírek ellen nyolcvankét percet kaptam, jelentősen elfáradtam, de azonnal jöttem vissza a Barnsley-hoz, nem volt pihenő” – kezdte Styles, aki hozzátette, csapattársainak nem kellett megküzdeniük a kettős terheléssel.

„Ami a beilleszkedésemet illeti, ők mind magyarul beszélnek, úgyhogy kicsit aggódtam, hogy úgy néznek-e majd rám, mint az angol srácra, de remekül fogadtak, szinte rögtön otthon éreztem magam. Meg is tanultam pár szót magyarul, de elég nehéz nyelv, hogy őszinte legyek.”

A fiatal középpályás pályán szerzett tapasztalatairól is beszélt: „Magas volt a meccseink színvonala, de más, mint a Championshipben. Itt sokkal többet számít a testi erő, míg a válogatottban inkább a technikai megoldások játsszák a főszerepet. Élveztem ezt, azt hiszem, a technikásabb játékosok közé tartozom.”

Callum Styles a továbbiakban hozzátette: magyar rokonaitól rengeteg támogatást és gratulációt kapott, amiért nagyon hálás.

Legfrissebb hírek

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
2025.09.11. 10:30

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Vargát látták a legjobbnak, Sallait a legrosszabbnak olvasóink az írek elleni vb-selejtezőn

Magyar válogatott
2025.09.08. 09:20

Callum Styles: Mindkét csapat azt érezheti, hogy veszített

Magyar válogatott
2025.09.07. 07:51

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35

Angol Ligakupa: négy magyaros csapatból három kiesett, csak Szűcsék örülhettek

Angol labdarúgás
2025.08.12. 23:11

Championship: Kosznovszky bemutatkozása elmaradt; Styles remekelt Tóth Balázsék ellen

Légiósok
2025.08.09. 18:07
Ezek is érdekelhetik