Eb 2024: Ódzkodnék olyanokat mondani, hogy álomsorsolás – Nagy Ádám

Vágólapra másolva!
2022.10.09. 19:16
null
Nagy Ádám szerint tisztelni kell az ellenfeleket (Fotó: Török Attila)
Vasárnap kiderült, hogy a magyar labdarúgó-válogatott Szerbia, Montenegró, Bulgária és Litvánia ellen a G-csoportban küzdhet meg a 2024-es németországi Európa-bajnokságon való részvételért. Nemzeti csapatunk két játékosa, Nagy Ádám és Bolla Bendegúz is megszólalt a sorsolást követően. 

APisa válogatott középpályása, Nagy Ádám az M1 aktuális csatornának kiemelte: „izgalmas, jó csoportba” került a magyar válogatott, amellyel szemben az elmúlt évek sikeres szereplése miatt „kötelező elvárás lett” az Eb-részvétel.

„Ódzkodnék azonban olyanokat mondani, hogy álomsorsolás, mert tisztelni kell az összes ellenfelet, és azt se felejtsük el, hogy azért eddig az elmúlt években rendre bajban voltunk, amikor olyan ellenféllel találkoztunk, amellyel szemben az erőviszonyok alapján nyernünk kellett volna” – nyilatkozta. Hozzátette: bízik azonban abban, hogy mostanra a válogatott már felnőtt ehhez a feladathoz is, és amikor neki kell irányítani a játékot, akkor azt az akadályt is gond nélkül tudja venni. A mostani csoportból ennek kapcsán a bolgárokra és a litvánokra utalt.

Bolla Bendegúz, a Grasshoppers szélső védője hangsúlyozta, hogy az ellenfelek között olyan nagy név ezúttal nincs a csoportban, mint volt a Nemzetek Ligájában, de ettől függetlenül kemény mérkőzésekre számít, a továbbjutásért pedig igenis meg kell küzdeniük.

„Azt viszont mindenképpen ki kell harcolnunk”
– mondta. Kiemelte: a szerbeknél vannak sztárok és csapatként is „jól muzsikálnak”, így a legkeményebb ellenfélként tekint rájuk.

EURÓPA-BAJNOKSÁG, 2024
A SELEJTEZŐCSOPORTOK

A-CSOPORT:
Spanyolország, Skócia, Norvégia, Grúzia, Ciprus
B-CSOPORT:
Hollandia, Franciaország, Írország, Görögország, Gibraltár
C-CSOPORT:
Olaszország, Anglia, Ukrajna, Észak-Macedónia, Málta
D-CSOPORT:
Horvátország, Wales, Örményország, Törökország, Lettország
E-CSOPORT:
Lengyelország, Csehország, Albánia, Feröer, Moldova
F-CSOPORT:
Belgium, Ausztria, Svédország, Azerbajdzsán, Észtország
G-CSOPORT: MAGYARORSZÁG, Szerbia, Montenegró, Bulgária, Litvánia
H-CSOPORT:
Dánia, Finnország, Szlovénia, Kazahsztán, Észak-Írország, San Marino
I-CSOPORT:
Svájc, Izrael, Románia, Koszovó, Fehéroroszország, Andorra
J-CSOPORT:
Portugália, Bosznia-Hercegovina, Izland, Luxemburg, Szlovákia, Liechtenstein

Legfrissebb hírek

Csank János a portugálokról: „Egyáltalán nem tetszettek, elég nagyképűek voltak...”

Magyar válogatott
6 órája

Marco Rossi a válogatott játékát kritizálókhoz fordult: Varga hiányában ki legyen a középcsatárunk?

Magyar válogatott
2025.09.12. 10:09

Dupla Tízes: közelebb vagy távolabb került a világbajnoki álom a válogatottól?

Magyar válogatott
2025.09.11. 08:33

Taktikai szemmel: tökéletesen ült Marco Rossi meccsterve, de sokba kerültek a hibák

Magyar válogatott
2025.09.10. 17:18

A telt házas Puskás Arénában fogadjuk a portugálokat a vb-selejtező második fordulójában – ez történt az élő felvezetésben

Magyar válogatott
2025.09.09. 17:00

Meglepetés: ebben a mezben játszik a magyar válogatott Portugália ellen – kép

Magyar válogatott
2025.09.09. 14:56

Rossi szűkített a kereten, egy csatár és egy védő nem lesz ott a portugálok elleni meccsen

Magyar válogatott
2025.09.09. 08:57

Nuno Campos: Ha rossz napot fognak ki a portugálok…

Magyar válogatott
2025.09.09. 06:32
Ezek is érdekelhetik