Kerkez Milos: Mindig Magyarország volt az első!; A túlélésért játszanak Milánóban

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2022.10.03. 22:18
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk.

Kerkez Milos már 14 évesen tudta, hogy magyar lesz. A holland AZ Alkmaar hirtelen a köztudatba berobbanó bal oldali védője igazán kalandos pályaívet tudhat magáénak, holott még csak most lesz 19 éves. A magyar nagymamáról, a győri időszakról, az AC Milanról és Paolo Maldiniről, továbbá az Amszterdamba költöző családról címlapsztori két oldalon.
Kerkez Milos már 14 évesen tudta, hogy magyar lesz.
A holland AZ Alkmaar hirtelen a köztudatba berobbanó bal oldali védője igazán kalandos pályaívet tudhat magáénak, holott még csak most lesz 19 éves. A magyar nagymamáról, a győri időszakról, az AC Milanról és Paolo Maldiniről, továbbá az Amszterdamba költöző családról címlapsztori két oldalon.

Kedden még csak a harmadik fordulót játsszák a BL-ben, de máris sor kerül néhány sorsdöntő csatára. Mindenekelőtt az Internazionale és a Barcelona között, hiszen aki veszít, az a csoportból való továbbjutásért zajló küzdelemben is súlyos lépéshátrányba kerül.

Az NB I-ben 1149 nap után szerzett gólt a Fradi-verő kecskeméti hős. Az OTP Bank Liga 9. fordulója és az idény eddigi legnagyobb meglepetését szerző, duplázó Nagy Krisztián Judi Ádámnak mesélte el, milyen érzés hirtelen városi ikonná válni.

És ha kedd, akkor Junior-melléklet. Dragóner Áronnal, az éremhalmozó ifi sportlövőkkel és a korosztályos kézilabda-válogatottakat is felügyelő Juhász Istvánnal.

Legfrissebb hírek

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
16 órája

A Puskást legyőző ETO telel az élen; Két magyarral győzött a Liverpool, de Szoboszlai kihagyja a következő meccset

E-újság
2025.12.20. 23:50

MLSZ-elemzés: hét éve javuló tendenciát mutat az NB I; Kós Hubert: Van esélyem akár még nagyobb eredmények elérésére

E-újság
2025.12.19. 23:45

Dárdai Pál újra a magyar futballban: az Újpest FC sportigazgatója lett; Mészáros Lőrinc: A miénk nem egyszerűen futballakadémia, hanem egy komplett sportfalu

E-újság
2025.12.18. 23:56

Thomas Bach: Önöknél otthon érzem magam; Az ETO FC elleni rangadóval zárja az őszi szezont a Puskás Akadémia

E-újság
2025.12.17. 23:59

Dembélé újabb koronája; Valter Attila magasabb polcon

E-újság
2025.12.16. 23:50

Buszsofőrök az NB I-es csapatoknál; Bárány Donátra az FTC után államvizsga vár

E-újság
2025.12.15. 23:31

Harmincéves a Bosman-szabály; Gálaesttel ünnepel a MOB

E-újság
2025.12.15. 00:49
Ezek is érdekelhetik