DAC: a klub érvényesítette Kalmár Zsolt opcióját

DUDUCZ TIBOR (Dunaszerdahely)DUDUCZ TIBOR (Dunaszerdahely)
Vágólapra másolva!
2022.11.22. 00:08
null
Kalmár Zsolt hosszabbított a DAC-cal – most már hivatalosan is (Fotó: Földi Imre)
Pár órával a magyar–görög felkészülési mérkőzésen szerzett győztes gólja után Kalmár Zsolt új szerződést írt alá a Dunaszerdahellyel.

A DAC februárban, amikor még Kalmár Zsolt számára a súlyos térdsérülése után nagyon távoli volt avisszatérés, 2025-ig szóló szerződést írt alá amagyar játékossal.

Afrissen aláírt megállapodás továbbra is 2025-ig szól, de egyes rendelkezései módosulnak benne.

„A klub nevében mondhatom, boldogok vagyunk, amiért sikerült szerződést hosszabbítanunk az egyik legjobb játékosunkkal. Zsolt 2017 óta van velünk, az elmúlt öt év alatt megismertük egymást. A sérülése miatt volt némi gondunk a szerződéssel. Februárban sikerült találnunk egy olyan mechanizmust, amellyel segíthettük a visszatérését és a teljes felépülését. Tizenhat-tizenhét olyan hónap van mögöttünk, amely során igyekeztünk a lehető legtöbbet segíteni. Nagyon boldogok vagyunk, amiért sikerült megállapodnunk Zsolttal az elkövetkező két és fél évről”– mondta a dunaszerdahelyi klub honlapján Jan Van Daele, a DAC sportigazgatója.

„Nagyon örülünk, hogy körülbelül 16-17 hónap sérülés után februárban megállapodtunk a Dunaszerdahellyel a hosszabbításról. Ezeket a feltételeket most meg tudtuk erősíteni, és a klub érvényesítette az opcióját. Ez fontos pillanat, különösen úgy, hogy vasárnap győztes gólt szerzett Zsolti”– mondtaEsterházy Mátyás, Kalmár Zsolt menedzsere, az EM Sports cégvezetője.

„Köszönöm a klubnak, hogy bízott bennem és megadta a lehetőséget, hogy továbbra is a DAC futballistája lehessek. Egyre jobb formában érzem magam, ezt a klub is látja. Az említett bizalmat pedig szeretném a pályán meghálálni” –fűzte hozzáa klub honlapján Kalmár Zsolt, aki DAC történelmének második legjobb élvonalbeli góllövője (106 bajnokin 41 gól).

A sárga-kék klub játékosaira ebben az évben még egy találkozó vár, csütörtök este a Mol Arénában a tavalyi ezüstérmes Rózsahegyet fogadják.

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
12 órája

Bősze Levente a Como játékosa lett – hivatalos

Olasz labdarúgás
20 órája

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
2025.09.11. 10:30

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Közel félszáz gólt dobtak a DAC kézilabdázói az idénynyitón

Kézilabda
2025.09.07. 11:59

A Dunaszerdahely hosszabbított a volt FTC-játékossal – hivatalos

Minden más foci
2025.09.05. 17:28

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35
Ezek is érdekelhetik