Válogatott: Balázs igazi vezéregyéniség volt, hiányozni fog – Nagy Ádám

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2022.11.21. 12:28
Nagy Ádám az egyik olyan játékos a mostani magyar válogatottból, aki a legtöbb meccset játszotta Dzsudzsák Balázzsal. Azt mondja, mindenkinek hiányozni fog, hiszen igazi vezéregyéniségről van szó. 

„Ahogy Szalai Ádám, úgy Dzsudzsák Balázs visszavonulásával is lezárult egy korszak a válogatottnál. Rengeteget köszönhetünk neki, és nemcsak mi, játékosok, hanem a magyar labdarúgás és az azt szerető emberek is. Minden búcsúmeccs olyan, hogy az ember egyik szeme sír, a másik nevet. Belegondoltam, hogy eddig a történet egyik főszereplője volt, a mérkőzés után fél óráig még róla szól a sztori és kész, vége, ennyi. Erre minden labdarúgónak fel kell készülni, s kell egy karakter, hogy elismerje, át kell adnia a helyét, a csapatkapitányi karszalagot, mert ott vannak a potenciállal teli fiatalok, akik »lerángatják« róla a mezt. Balázs mindannyiunknak hiányozni fog, igazi vezéregyéniség volt a pályán és azon kívül is” – mondta a görögök ellen elbúcsúzó, 109-szeres válogatott középpályásról Nagy Ádám, aki videónkban értékelteaz év utolsó két mérkőzését is.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–GÖRÖGORSZÁG 2–1(1–0)

Budapest,Puskás Aréna,50 983néző.Vezette:Chiffi (olasz)
MAGYARORSZÁG:Dibusz (Szappanos, 90+2.) – Botka (Lang, 71.), W. Orbán, Szalai A. – Fiola, Styles, Nagy Á., Dzsudzsák (Ádám, 53.), Kerkez (Nagy Zs., 53.) – Sallai R. (Dárdai P., 72.), Szoboszlai (Kalmár Zs., 90+2.).Szövetségi kapitány:Marco Rossi
GÖRÖGORSZÁG:Paszhalakisz – Rota, Hadzidiakosz, Recosz, Janulisz (Kiriakopulosz, 68.) – Bakaszetasz, Kurbelisz (Papanikolau, 86.), Buhalakisz (Hadzijiovanisz, 68.) – Maszurasz (Duvikasz, 86.), Joanidisz (Fundasz, 60.), Mantalosz.Szövetségi kapitány:Gustavo Poyet
Gólszerző:Sallai R. (15.), Kalmár Zs. (90+3.), ill. Bakaszetasz (81. – 11-esből)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek

David O’Connell: Szoboszlai Dominik tökéletes csapatkapitány lehet a Liverpoolban

Angol labdarúgás
14 órája

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
Tegnap, 7:00

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék rangadót vívnak a Manchester Cityvel

Légiósok
2026.02.02. 12:14

Szoboszlai a jövőjéről és a vezérszerepről, Kerkez az ütközéséről is beszélt

Angol labdarúgás
2026.02.01. 21:44

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34

Szoboszlai bekerült a PL-forduló legjobb tizenegyébe a WhoScorednál

Angol labdarúgás
2026.01.28. 11:41

Görögország fölényes győzelemmel szerezte meg a bronzérmet a férfi vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.25. 18:19
Ezek is érdekelhetik