U21: kiderült, kivel játszanak Geráék a 2025-ös Eb-ért

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.02.02. 10:08
null
Nehéz csoportba került a 2025-ös Európa-bajnokságra való kijutásért a Gera Zoltán által irányított U21-es válogatott (Fotó: Árvai Károly)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elkészítette a 2025-ös szlovákiai U21-es Európa-bajnokság selejtezőinek sorsolását – számolt be róla honlapján a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ).

A Gera Zoltán vezette magyar U21-es válogatott kifejezetten nehéz csoportba került, hiszen az első kalapból a rekordbajnok spanyolokat, a másodikból a belgákat, a harmadikból a skótokat, az ötödikből a kazahokat, a hatodikból pedig Máltát kapták ellenfélnek.

A magyar válogatott jelenleg a 30. helyet foglalja el az európai rangsorban, ezért a negyedik kalapból sorsolták ki.

Az Európa-bajnoki döntőn a csoportgyőztesek mellett a három legjobb csoportmásodik vesz automatikusan részt, a hat további második helyezett közül hárman pótselejtezőn biztosíthatják be szereplésüket.

A következő selejtezősorozatban a 2002-ben vagy az után született játékosok léphetnek pályára. Ebben a korosztályban a magyarok esetében már többen – Németh András, Baráth Péter, Kerkez Milos – bemutatkozhattak a felnőttválogatottban is.

Legfrissebb hírek

Programajánló: Hivatás, család, kultúra – beszélgetés Gera Zoltánnal és Kovács „Kokó” Istvánnal

Egyéb egyéni
2026.01.31. 14:11

Az MLSZ kinevezte Szélesi Zoltán utódját az U21-es válogatottnál – hivatalos

Magyar válogatott
2026.01.23. 13:08

Gera Zoltán: Sok ötletem, tervem van akár a foci világában, akár azon kívül is

Magyar válogatott
2026.01.04. 08:00

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, a családdal tölteni az ünnepeket

Angol labdarúgás
2025.12.26. 13:55

Életem meccse – ötven magyar labdarúgó emlékezett vissza az új könyvben

Magyar válogatott
2025.12.15. 12:16

Ivica Olic: Nálunk a fiatalok többet feszegetik a határaikat

Magyar válogatott
2025.11.20. 12:04

Szűcs Tamás: Végre megéreztük, milyen nyerni

Magyar válogatott
2025.11.15. 07:03

Szélesi Zoltán: Vigyázni kell Lisztes Krisztiánra, hiszen a magyar futball értéke

Magyar válogatott
2025.11.13. 09:49
Ezek is érdekelhetik