Válogatott: megsérült, három hónapra kidőlt a középpályás

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.02.03. 13:01
null
Callum Styles egy ártalmatlan szituáció után szenvedett sérülést (Fotó: Török Attila)
Először csak úgy tűnt, kisebb sérüléssel bajlódik Callum Styles, az angol harmadosztályú Barnsley által a másodosztályú Millwallnak kölcsönadott magyar válogatott középpályásnak azonban a vártnál súlyosabb a sérülése és egy meccs helyett három hónapot kell kihagynia.

 

A UK Daily Newsnak Gary Rowett, a Millwall menedzsere számolt be Styles sérüléséről. A lap azt írja, a sokoldalú labdarúgó – aki az őszi szezonban is több kisebb sérüléssel bajlódott – egy ártalmatlan szituáció során sérült meg, s a klubnál hamar észlelték a problémát, ezért úgy gondolták, Stylesnak csak egy meccset kell kihagynia, de később kiderült, a középpályás sérülése a vártnál súlyosabb.

„Végeztünk az edzéssel, végigjátszotta a Cardiff elleni mérkőzést, megint edzettünk és a végén fájdalmat érzett. Ezt jelezte a gyógytornásznak és elővigyázatosságból kivizsgálták, amely megállapította, hogy ez egy elég súlyos sérülés” – mondta el Gary Rowett, megjegyezve, Stylesnak valószínűleg 12 hetet kell kihagynia.

A menedzser megjegyezte, azért is különösen frusztrálja Styles kiválása, mert a Millwall dolgát az egész idényben sérülések nehezítik, ezért alig volt rá példa, hogy ugyanazt a kezdőcsapatot küldje a pályára két egymást követő találkozón.

A 22 éves, 10-szeres magyar válogatott középpályás így vélhetően kihagyja a nemzeti csapat Észtország elleni márciusi felkészülési mérkőzését és a Bulgária elleni Európa-bajnoki selejtezős meccset is, ugyanakkor a júniusi, montenegrói mérkőzésen akár már ott lehet Marco Rossi keretében.

Legfrissebb hírek

Csank János a portugálokról: „Egyáltalán nem tetszettek, elég nagyképűek voltak...”

Magyar válogatott
2 órája

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
2025.09.12. 11:13

Marco Rossi a válogatott játékát kritizálókhoz fordult: Varga hiányában ki legyen a középcsatárunk?

Magyar válogatott
2025.09.12. 10:09

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
2025.09.11. 10:30

Dupla Tízes: közelebb vagy távolabb került a világbajnoki álom a válogatottól?

Magyar válogatott
2025.09.11. 08:33

Taktikai szemmel: tökéletesen ült Marco Rossi meccsterve, de sokba kerültek a hibák

Magyar válogatott
2025.09.10. 17:18

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55
Ezek is érdekelhetik