Rossi az 50. meccsére készül szövetségi kapitányként; a Cagliari vezető játékosmegfigyelője a Vasas és a Paks bajnokiján

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2023.03.22. 23:20
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk:

Marco Rossi egy nappal az ötvennegyedik születésnapja előtt, 2018. szeptember 8-án a finnek elleni, 1–0-s vereséggel záruló Nemzetek Ligája-találkozón irányította először a válogatottat, most pedig 50. meccsére készül szövetségi kapitányaként. A jelenlegi keretből Tamperében Lang Ádám, Kleinheisler László és Sallai Roland kezdőként, Kalmár Zsolt csereként lépett pályára. Ami az idei első, észtek elleni válogatott mérkőzést illeti, a szakmai stáb már egyértelműen a Bulgária elleni hétfői Európa-bajnoki selejtezőre készül. Kérdés, a torokfájással küzdő szövetségi kapitány a Puskás Arénában miként kiabál majd – a sajtóbeszélgetésen a megszokottnál mélyebb hangon szólalt meg.

Riccardo Guffanti, a Cagliari vezető játékosmegfigyelője a Football Education Center (FEC) által szervezett játékosmegfigyelői tanfolyam vezető oktatójaként vizsgáztatott huszonhét végzőst a Vasas és a Paks vasárnapi bajnokiján. Ha már az Illovszky Rudolf Stadionban járt, megkérdeztük Alexis Sánchez, Samir Handanovic és Juan Cuadrado felfedezőjét, érdekes-e az olasz kluboknak a magyar piac – különösen annak tükrében, hogy a magyar játékosok döntő többsége Olaszországba kerülve nem tud berobbanni. Guffanti elmondta, az itáliai piac hosszú éveken át gyér érdeklődést mutatott a magyar játékosok iránt, a fejlődés hatására ez megváltozott, ami kiváló visszajelzés az itteni munkáról.

Az idén másodszor is Andalúziában edzőtáborozott a kajakos Varga Ádám, aki „kinőtte” az utánpótlás-korosztályt, így 2023-tól már csak a felnőttek között versenyez. A tokiói olimpián a királyszámban mindössze 21 évesen ezüstérmes sportoló továbbra is a K–1 1000 métert tartja a fő számának, amelyben Kopasz Bálintot érné utol. Lapunknak azt mondta, Párizs szempontjából már azt is jó jelnek érzi, ha közel van vetélytársa szintjéhez. Emellett egy másik olimpiai számra, az ötszáz párosra is készül – több kajakossal próbált már együtt menni, de végleges döntést csak a következő hetekben hoz az edzőjével, Matyus Zsolttal. Arról is kérdeztük, mi a terve a maratoni szakággal?

Legfrissebb hírek

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
3 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
2026.02.03. 23:44

Női pólósainknak a világbajnokon át vezet az út az Eb-döntőbe; Tóth Zita a 20 közé kerülhet

E-újság
2026.02.02. 23:35

A Ferencváros a forduló nyertese; Varga Barnabás majdnem hős lett az AEK-ben

E-újság
2026.02.01. 23:24

Kinek jó az ETO és a Loki döntetlenje? Liu Shaoang kínaiként védhet olimpiai bajnoki címet

E-újság
2026.01.31. 23:53

Megint a Ludogorec – az Európa-liga rájátszásában jönnek a bolgárok; A BL-gála után valóságteszt vár a Liverpoolra

E-újság
2026.01.30. 23:50

Elvesztette veretlenségét, és a rájátszásban folytatja a Ferencváros; Két világ között: miért más a Liverpool Európában, mint Angliában?

E-újság
2026.01.29. 23:58

Robbie Keane: Készen állunk a csatára; Ádám Martin: Remélem, lesz még néhány jó évem az élvonalban

E-újság
2026.01.28. 23:59
Ezek is érdekelhetik