Válogatott: Ilyen légkörre és hangulatra számítottam – Varga Barnabás

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.03.23. 11:38
null
Az NB I góllövőlistáját vezető Varga Barnabás bemutatkozhat a válogatottban (Fotó: Török Attila)
Mint ismert, a magyar válogatott szövetségi kapitánya négy újoncot, a zalaegerszegi Demjén Patrikot, az angol West Ham United kapusát, Hegyi Krisztiánt, az újpesti Csoboth Kevint és a paksi Varga Barnabást is először válogatta be a nemzeti csapatba. Az NB I góllövőlistáját vezető tolnai támadó válogatottnál töltött első élményeiről mesélt csapata honlapján.

Mint a paksiak kitértek rá, Éger László, Böde Dániel, Heffler Tibor, Fiola Attila, Szabó János, Hahn János és Ádám Martin után Varga Barnabás is a tolnai város játékosaként mutatkozhat be az A-válogatottban az észtek elleni felkészülési mérkőzésen vagy a Bulgária elleni hétfői Európa-bajnoki selejtezőn.

„Minden a legnagyobb rendben, jól érzem magam. Mindenki maximálisan befogadó volt, zökkenőmentesen ment tehát a beilleszkedés, például Martinnal is beszélgettünk már egy jót. Ilyen légkörre és hangulatra számítottam, amit eddig tapasztaltam. Mindig időben és a legrészletesebben eljutnak hozzám a taktikai elvárások szövetségi kapitányunktól. Várom már a csütörtöki, Észtország elleni mérkőzésünket, kíváncsi vagyok, hogy néz ki ilyenkor a válogatott meccsnap, és természetesen célom, hogy a pályán is bizonyíthassak” – mondta a Telkiben tartózkodó Varga Barnabás.

A MAGYAR VÁLOGATOTT 24 FŐS KERETE A MÁRCIUSI MECCSEKRE
KAPUSOK: Demjén Patrik
(Zalaegerszegi TE FC), Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Hegyi Krisztián (West Ham United – Anglia)
VÉDŐK: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Mocsi Attila (Zalaegerszegi TE FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Bolla Bendegúz (Grasshoppers – Svájc), Ferenczi János (Debreceni VSC), Kalmár Zsolt (Dunaszerdahelyi AC 1904 – Szlovákia), Kerkez Milos (AZ – Hollandia), Kleinheisler László (Panathinaikosz – Görögország), Nagy Ádám (Pisa – Olaszország), Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Vécsei Bálint (Ferencvárosi TC)
TÁMADÓK: Ádám Martin (Ulszan Hyundai – Dél-Korea), Csoboth Kevin (Újpest FC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Németh András (Hamburger SV – Németország), Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország), Varga Barnabás (Paksi FC)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Marco Rossi

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Március 23., 19.30: Magyarország–Észtország

EURÓPA BAJNOKI SELEJTEZŐ
Március 27., 20.45:
Magyarország–Bulgária

Legfrissebb hírek

Nem bünteti meg 400 ezer euróra Vargáékat az AEK tuajdonosa

Minden más foci
1 órája

NB I: íme, a 20. forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
8 órája

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
8 órája

Varga Barnabás: Athén gyönyörű, és itt legalább moroghatok magyarul

Légiósok
Tegnap, 16:33

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:19

Marko Nikolics: Külön is szeretném kiemelni, nagyon örülök Varga Barnabás góljának!

Minden más foci
Tegnap, 9:36

Videó: Varga Barnabás első gólja az AEK-ben – az Olympiakosz ellen fejelte

Légiósok
2026.02.01. 22:02

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38
Ezek is érdekelhetik