Eb 2024: Magyarországnak 90 százalék esélye van a kijutásra a Gracenote szerint

Vágólapra másolva!
2023.06.21. 15:48
null
Egyre közelebb az egyenes ági Eb-kijutás (Fotó: Getty Images)
A statisztikákkal foglalkozó Gracenote elemzése szerint az Európa-bajnoki selejtezők júniusi mérkőzései után a magyar labdarúgó-válogatottnak 90 százalék esélye van arra, hogy egyenes ágon kijusson a jövő évi kontinensviadalra.

A cég legutóbb múlt hétfőn prognosztizált, akkor Marco Rossi együttesének – amely azóta négy pontot szerzett a montenegrói döntetlennel, illetve a vendég litvánok legyőzésével – 80 százalék esélyt adott.

Az előrejelzés szerint a negyedik forduló után a portugálok (99.8 százalék) és a franciák (99.7) kijutása már szinte biztos, de nyolc másik válogatottnak – a magyarok mellett a csoporttárs szerb (96), továbbá az angol (99), a skót (98), a svájci (98), a belga (97), a horvát (95) és a cseh (93) – is legalább 90 százalék az esélye. További négy csapat – a spanyol (89), az osztrák (89), a török (87) és a dán (81) – legalább 80 százalékon áll abban a tekintetben, hogy a csoportjában az első vagy a második helyen végez.

Az elmúlt egy hét legnagyobb nyertese a török együttes, amely hat pontot szerzett, s ezzel 39-ről 87 százalékra nőtt az esélye az egyenes ági kijutásra, a legnagyobb vesztes pedig Lengyelország, amely 88-ról 63 százalékra esett vissza.

A legtöbb csoportban félidejüknél tartanak a küzdelmek, az elemzés alapján most a következő húsz csapatnak van a legnagyobb esélye az Eb-kvalifikációra: Portugália, Franciaország, Anglia, Skócia, Svájc, Belgium, Szerbia, Horvátország, Csehország, MAGYARORSZÁG, Spanyolország, Ausztria, Törökország, Dánia, Hollandia, Szlovákia, Románia, Finnország, Lengyelország és a címvédő Olaszország.

A németek házigazdaként automatikusan résztvevői a 2024-es Európa-bajnokságnak, a tíz selejtezőcsoportból az első két-két válogatott egyesen ágon kijut, a fennmaradó három hely pedig pótselejtezőn talál gazdára.

Legfrissebb hírek

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
15 órája

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

A görögök mellett a szlovénokkal játszik a magyar válogatott tavasszal – hivatalos

Magyar válogatott
2026.01.23. 10:29

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Marco Rossi: Ha nincs már meg bennem a tűz, biztosan távozom

Magyar válogatott
2026.01.22. 06:32

FIFA-világranglista: a 41. helyen kezdi az évet a magyar válogatott, Marokkó a legjobb tízben

Minden más foci
2026.01.20. 10:57

 A megye egyben sem a gólkirályi cím a lényeg – Priskin Tamás

Képes Sport
2026.01.19. 14:44

Bérczy Balázs: Sokkal több tudás van ma a labdarúgásban

Magyar válogatott
2026.01.15. 08:30
Ezek is érdekelhetik