A válogatott középpályás az interjú kezdetén elmesélte, hogy álltak akkoriban az emberek a magyar futballhoz, mikor kijutottak az atlantai olimpiára és ő maga ezt mekkora elismerésként éli meg.
„Emlékszem, sokan figyelmeztettek akkoriban, szép siker a kvalifikáció, sajnos azonban eltelik majd újabb huszonnégy év úgy, hogy nem leszünk résztvevők, amit én akkor nem hittem el, erre tessék! De nem egyedül az olimpiát gondolom nagy sikernek, az, hogy vb- és Eb-selejtezőn öltöttem magamra a címeres mezt, szóval bár szép az olimpia, eltörpül szerintem ahhoz képest, amilyen varázslatos lehetett Európa-bajnokságon szerepelni az utódoknak.”
Egressy arról is beszélt, mennyire elégedett a összességében a futballkarrierjével.
„Teljes volt. Még ha azóta is folyton megkapom, hogy több volt bennem. Lehet, csak épp kilencvenhatban harmincmillió forint plusz áfa összegben szabták meg az áramat, ez azért szűkítette a mozgásteremet. Nincs értelme a »mi lett volna, ha« kérdéseket feszegetni, akkor is elégedett voltam a pályámmal, a mából visszagondolva is az vagyok. Ettől még nyilván alakulhatott volna másképp. Huszonnégy évesen aláírtam az Austriának, az MTK és a Wien azonban nem tudott megegyezni. Azt mondjuk ma sem értem, miért nem fogjuk fel, hogy a kevesebb néha több. Ha egy kicsit engedek az árból, de gyümölcsöző kapcsolatot alakítok ki a külföldi partnerrel, lehet, később jó néhány játékost elpasszolhatok neki. Az MTK azóta se adott el senkit az Austriának. Jártam a Wimbledonnál is, csak hát az a bizonyos kétmillió font betett. De nem dőlök ezek miatt a kardomba.”
Ezt követően szó esett arról is, miben változott a fiatalok nevelése a labdarúgásban.
„A fizikum kulcskérdés. Lehet, az atléták edzéseit kellene tanulmányozni, mert annyira afelé megy a sportág. Lehet, atlétákat kell eztán futballozni tanítani. Jól tudom, mennyit edzettek a mi időnkben a futók, a kajakosok, a pólósok, mi annál jóval kevesebbet. Pedig kibírtuk volna szerintem a több melót. Egyszerűen csak más követelményrendszert kellene felállítani. Nálam biztosan magasabban lenne a szint. Az, hogy valaki harmincnégy-harmincöt kilométer per órás sebességgel sprintel, nem csak azért lehetséges, mert így született, hanem mert dolgoztak rajta” – osztotta meg álláspontját Egressy.
A beszélgetés lezárásaként a volt futballista beszámolt arról az időszakról is, amit érdekes módon a kézilabdapálya mellett töltött a a Budakalász ügyvezető igazgatójaként.
„A szakmai kérdésekbe nem szóltam bele, bár imádtam volna, ha megtanulok cundert dobni. Az operatív részleggel foglalkoztam, a gazdasági vonalat vittem. Eleinte a technikai feladatokat intéztem, buszt rendeltem, vagy épp a felszerelést szereztem be. Csináltam szinte mindent. Később aztán ügyvezetőként negyven-negyvenöt alkalmazottért feleltem, tíz, húsz, százmillió forintokról kellett dönteni. Csupa pozitív emlékkel gondolok rá vissza, de mást gondoltam én a jövőről, mint a tulajdonos.”
