Válogatott: Hiányzott a gyilkos ösztön, de a szünet után megjelent – Dibusz

Nagy-Pál Tamás (Kaunas)Nagy-Pál Tamás (Kaunas)
2023.10.18. 10:25
Mint beszámoltunk róla, a magyar labdarúgó-válogatott 2–2-es döntetlent játszott Litvániában a Európa-bajnoki selejtezők 8. fordulójában, így Marco Rossi csapata még nem jutott ki a jövő évi kontinenstornára. A meccs után Dibusz Dénes válaszolt az újságírók kérdéseire.

Dibusz Dénes szerint gyorsabban kellett volna alkalmazkodniuk a körülményekhez.

„Hasonló volt ez a találkozó, mint amit játszottunk Észak-Írországban, Montenegróban, Luxemburgban, hogy egy nehéz pályán próbáltuk azt a rövid passzos játékot, amit otthon tudunk játszani, és ezzel megbontani az ellenfelet. Viszont nem voltunk kellően direktek, nagyon sokszor a kapunak háttal vettük fel a labdát, voltak technikai hibák. A hazai csapat felbátorodott, az első félidőben minden ült nekik, sok párharcot nyertek meg, ez a mi hibánk.”

Videónkban elárulta, mit mondtak egymásnak a szünetben, beszél a második félidőről, illetve kijelenti: Bulgáriában kell megszerezni az Eb-kijutást érő egy pontot.

VARGA BARNABÁS: ROSSI A SZÜNETBEN PRÓBÁLTA HELYRETENNI A FEJEKET

SZOBOSZLAI: NEM KICSIT TETTÜK MAGUNKNAK MAGASRA A LÉCET

NAGY ÁDÁM: ROSSI A SZÜNETBEN AZ EGÉSZ CSAPATOT LECSERÉLTE VOLNA

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
8. FORDULÓ
G-CSOPORT
Litvánia–Magyarország 2–2 (2–0)
Kaunas,Dariaus ir Girėno Stadion 4000 néző. Vezette: Xhaja (albán)
LITVÁNIA: Zubas – Lasickas,Girdvainis, Lekiatas, Sirvys (Beneta, 76.) – Utkus (Kazukolovas, 64.), Vorobjovas – Slivka (Novikovas, 90.), Gineitis, Cernych (El. Jankauskas, 65.) – G. Paulauskas. Szövetségi kapitány: Edgaras Jankauskas
MAGYARORSZÁG:Dibusz – Fiola, Szalai Attila, Lang – Nego (Csoboth, 62.), Nagy Ádám,Szoboszlai, Kerkez (Nagy Zsolt, a szünetben) – Sallai (Bolla, 90+2.), Gazdag (Styles, a szünetben) – Varga Barnabás (Ádám Martin, 90+2.). Szövetségi kapitány:Marco Rossi
Gólszerző: Cernych (20.), Sirvys (36.), ill. Szoboszlai (67. – 11-esből), Varga Barnabás (82.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Fotó: Árvai Károly
Fotó: Árvai Károly
Legfrissebb hírek

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
31 perce

Varga Barnabás tizenegyest rontott a párbajban, nem az AEK nyerte meg a görög Szuperkupát

Légiósok
2026.08.12. 21:31

Máris kupagyőztes lehet Varga Barnabás és Vitális Milán

Légiósok
2026.08.12. 12:53

Felkészülés: a Liverpool kétgólos előnyről kapott ki a Monacótól

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:32

Videó: azt hitte, gólt lőtt, majd ünneplés közben beleesett az alagútba a brazil játékos

Minden más foci
2026.08.09. 13:23

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

Borbély Balázs: Kellemes érzés a világ egyik legjobb csapata ellen játszani

Minden más foci
2026.08.09. 07:38

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26