Válogatott: Rossi a szünetben próbálta helyretenni a fejeket, sikerült is neki – Varga Barnabás

Vágólapra másolva!
2023.10.18. 08:17
Mint beszámoltunk róla, a magyar labdarúgó-válogatott 2–2-es döntetlent játszott Litvániában a Európa-bajnoki selejtezők 8. fordulójában, így Marco Rossi csapata még nem jutott ki a jövő évi kontinenstornára. A meccs után Varga Barnabás válaszolt az újságírók kérdéseire.

Varga Barnabás szerint pozitívum, hogy kétgólos hátrányból visszajöttek a meccsbe.

„Ettől függetlenül inkább csalódás a mai mérkőzés. Szerettük volna már ma bebiztosítani az Eb-kijutást, ez sajnos nem sikerült. Nagyon rosszul játszottunk az első félidőben, úgyhogy utólag úgy gondolom, az egy pontnak is örülhetünk.”

Videónkban beszél arról, mi volt a probléma az első félidőben, illetve, hogy milyen volt a szünetben az öltözőben Marco Rossi. Azt is megtudjuk, hogy foglalkoztak-e a Szerbia–Montenegró meccs eredményével, ami szintén befolyásolta, hogy nem jött még össze a kijutás.

SZOBOSZLAI: NEM KICSIT TETTÜK MAGUNKNAK MAGASRA A LÉCET

NAGY ÁDÁM: ROSSI A SZÜNETBEN AZ EGÉSZ CSAPATOT LECSERÉLTE VOLNA

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
8. FORDULÓ
G-CSOPORT
Litvánia–Magyarország 2–2 (2–0)
Kaunas,Dariaus ir Girėno Stadion 4000 néző. Vezette: Xhaja (albán)
LITVÁNIA: Zubas – Lasickas,Girdvainis, Lekiatas, Sirvys (Beneta, 76.) – Utkus (Kazukolovas, 64.), Vorobjovas – Slivka (Novikovas, 90.), Gineitis, Cernych (El. Jankauskas, 65.) – G. Paulauskas. Szövetségi kapitány: Edgaras Jankauskas
MAGYARORSZÁG:Dibusz – Fiola, Szalai Attila, Lang – Nego (Csoboth, 62.), Nagy Ádám,Szoboszlai, Kerkez (Nagy Zsolt, a szünetben) – Sallai (Bolla, 90+2.), Gazdag (Styles, a szünetben) – Varga Barnabás (Ádám Martin, 90+2.). Szövetségi kapitány:Marco Rossi
Gólszerző: Cernych (20.), Sirvys (36.), ill. Szoboszlai (67. – 11-esből), Varga Barnabás (82.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

(Fotó: Szabó Miklós)
(Fotó: Szabó Miklós)
Legfrissebb hírek

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
2025.09.11. 10:30

Tuboly Máté: Meg kell tanulnunk győzni a nehéz meccseken

Magyar válogatott
2025.09.11. 08:12

Varga Barnabás kapu előtti hatékonysága a klasszisokét idézi

Magyar válogatott
2025.09.11. 06:29

Varga Barnabás és Tóth Balázs volt a mieink legjobbja a portugálok ellen – Nemzeti Sport-osztályzatok

Magyar válogatott
2025.09.10. 07:49

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Videó: Varga Barnabás góljával szerzett vezetést a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 21:22

Nem sikerült nyernie Litvániában az U21-es válogatottnak az Eb-selejtező nyitányán

Magyar válogatott
2025.09.09. 19:59
Ezek is érdekelhetik