Eb 2024: két ügyvéd fellebbezett a magyar válogatott bulgáriai selejtezője miatt

D. S. B.D. S. B.
2023.11.08. 15:00
null
A plovdivi Hriszto Botev Stadion – jelen állás szerint itt lép pályára zárt kapuk mögött Bulgária ellen november 16-án a magyar válogatott (Fotó: Botev Plovdiv/Fb)
Mint ismert, a rendező Bolgár Labdarúgó-szövetség biztonsági okokból megváltoztatta a november 16-i Bulgária–Magyarország Európa-bajnoki selejtező helyszínét és időpontját, valamint úgy döntött, hogy a mérkőzésre nem léphetnek be szurkolók. Két ügyvéd, a bolgár Georgi Gradev és Kiss Márton Lausanne-ban, a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál fellebbezett a döntés ellen – írta meg a 24chasa.bg.

Georgi Gradev közösségi oldalán számolt be róla, hogy gyorsított eljárást és megoldást kértek Kiss Mártonnal az Európai Labdarúgó-szövetségtől (UEFA), azok után, hogy a szervezet megváltoztatta a Bulgária–Magyarország Európa-bajnoki selejtező helyszínét és időpontját.

A két ügyvéd a napokban nyújtott be fellebbezést a nemzetközi Sportdöntőbíróságon, azt kérve, hogy november 13-ig szülessen döntés az ügyben.

Az ügyvédek fellebbezésükben azt kérték, az UEFA vonja vissza november 6-án kiadott határozatát, a mérkőzést pedig az eredeti időpontban és helyszínen, tehát november 16-án, 20.45-től a szófiai Vaszil Levszki Stadionban rendezzék meg nézők előtt.

Eb 2024: nézők nélkül rendezik a Bulgária–Magyarország meccset
Tüntetést szerveznek a bolgár ultrák a Magyarország elleni meccsre
Bolgár–magyar: Kényszerűen tudomásul vettük a döntést – Csányi Sándor az NS-nek
Válogatott: Óriási keserűség – Marco Rossi a zárt kapuról

Gradev bejegyzésében kitért arra is, hogy a plovdivi Hriszto Botev Stadiont ismerők szerint a létesítmény utasítást kapott az UEFA-tól a világítás fejlesztése miatt, de a kontinentális szervezet egyelőre nem adott engedélyt arra, hogy ott hivatalos nemzetközi mérkőzést játsszanak.

A bolgár belügyminisztérium korábban azt közölte, hogy a találkozó előtt, alatt és után több tiltakozó rendezvényt szerveznek. Mint megírtuk, a bolgár szurkolók a kisebb megszakításokkal a bolgár szövetséget 18 éve vezető Boriszlav Mihajlovnak és a teljes vezérkarnak a távozását követelnék a meccs 18. percében.

A 24chasa.bg eközben azt írta, Bulgáriában tudható volt, hogy a szurkolók tiltakozással készülnek a Magyarország elleni mérkőzésen, de soha nem beszéltek zavargásokról, sőt, azt hangsúlyozták, hogy békés tüntetés lesz. Ehhez képest a lap szerint nem világos, hogy a Bolgár Labdarúgó-szövetség (BFSZ) ezt hogyan kommunikálta az UEFA felé, hogy ilyen döntés született.

Mint ismert, a november 16-i, Szófiából Plovdivba áthelyezett összecsapás 20.45 óra helyett 18-kor kezdődik zárt kapuk mögött. Ezzel kapcsolatban Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke arról beszélt, kényszerűen tudomásul kell vennünk a döntést, míg Marco Rossi szövetségi kapitány a kerethirdetéskor úgy fogalmazott, „óriási keserűség”, hogy nézők nélküli stadionban lép pályára a nemzeti csapat.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
G-CSOPORT
9. FORDULÓ
November 16., csütörtök
18.00: Bulgária–Magyarország
20.45: Montenegró–Litvánia
Szabadnapos: Szerbia

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 6 4 2 – 11–4 +7 14
2. Szerbia 7 4 1 2 13–7 +6 13
3. Montenegró 6 2 2 2 6–8 –2 8
4. Litvánia 7 1 3 3 8–12 –4 6
5. Bulgária 6 – 2 4 3–10 –7 2
Legfrissebb hírek

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
7 órája

Dragoner Áron a varasdi meccs után szeretne még matekozni

Magyar válogatott
Tegnap, 11:21

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
Tegnap, 8:29

Angol bíró vezeti a magyar–ukrán NL-meccset – hivatalos

Magyar válogatott
2026.09.23. 11:34

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Tóth Milán: Kiskorom óta a válogatottságról álmodtam, ez mindenért kárpótol

Magyar válogatott
2026.09.22. 14:13

Hogyan pótolja Marco Rossi Sallai Rolandot és Varga Barnabást?

Magyar válogatott
2026.09.22. 06:51

Mégsem kell műteni Sallai Rolandot combizomszakadás miatt – NS-infó

Magyar válogatott
2026.09.21. 16:05