Válogatott: holland „mumus” vezeti a Montenegró elleni mérkőzést

M. B.M. B.
2023.11.16. 13:41
null
Danny Makkelie (Fotó: Getty Images)
A holland Danny Makkelie lesz a vasárnapi Magyarország–Montenegró Eb-selejtező mérkőzés játékvezetője – olvasható az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalos honlapján.

A 40 esztendős játékvezető asszisztensei Hessel Steegstra és Jan de Vries lesznek, míg a tartalék játékvezető Marc Nagtegaal lesz.

A civilben rendőrként dolgozó Makkelie eddig kétszer vezetett mérkőzést a magyar válogatottnak, s mindkét alkalommal vereség miatt szomorkodhattunk: a 2018-as oroszországi világbajnokság selejtezősorozatában a Bernd Storck-féle nemzeti csapat odahaza kapott ki Portugáliától a holland játékvezető bíráskodásával, míg a 2022-s katari tornára való kijutásért küzdő együttes már Marco Rossival a kispadon szenvedett vereséget Albániában – a játékvezető ezen a meccsen is Makkelie volt.

Danny Makkelie egyébiránt a legjobb európai játékvezetők közé tartozik, 2020-ban El-döntőt, 2021-ben pedig BL-elődöntőt vezetett – a 2022-es vb-n pedig két csoportmérkőzésen (Spanyolország–Németország, Lengyelország–Argentína) fújta a sípot.

 

 

Legfrissebb hírek

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
10 órája

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
12 órája

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
14 órája

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
15 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
23 órája

Fájó vereség az NL-nyitányon: Magyarország kihagyta a helyzeteit, Ukrajna értékesített egyet

Magyar válogatott
Tegnap, 22:45

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
Tegnap, 10:34

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
Tegnap, 8:43