Sportrádió: a MACS vezetője osztotta meg, mennyi mintavétel zajlik le egy Eb alatt

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.29. 21:21
Dr. Tiszeker Ágnes a Sportrádióban mondta el, nehéz év vár a MACS-ra (Fotó: Sportrádió)
Dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője a Sportrádió Hazafutás című műsorában arról beszélt, hogy egy futball Európa-bajnokságon mennyi doppingellenőrzés történik, de szó esett a párizsi olimpiai játékok előtti vizsgálatokról is.

 

A szakember elsősorban arról beszélt, hogy a futballban alapvetően kevés pozitív doppingeset van, pedig az ellenőrzésekre rengeteg pénzt költ az UEFA és a FIFA is.

„Egy Európa-bajnokságon akár 2-3000 mintavétel is lezajlik, mégis elszórva akadnak pozitív minták. A futballban inkább a regeneráció felgyorsítására használnak egyes játékosok doppingszereket, hisz tudjuk, egy szteroiddal felpumpált testet nehéz lenne kilencven percen keresztül mozgatni.”

Tiszeker arról is beszélt, hogy rengeteg munkával jár egy ilyen mozgalmas év. 

„Már az ifjúsági olimpiai előtt is meg kellett vizsgálni az egész csapatot, de természetesen idén még több nagyobb esemény is lesz.”

A folytatásban pedig arról is szó esett, mely sportolókat kell majd biztosan megvizsgálni a párizsi olimpia előtt. 

„Doppingellenőrzés szempontjából is van egy nemzetközi világranglista minden sportágban, és nyilván, aki potenciálisan esélyes az éremszerzésre, azokra súlyozottan figyelnie kell minden országnak. Tehát az biztos, hogy még rengeteg mintavétel vár ránk.”

A TELJES BESZÉLGETÉS IDE KATTINTVA HALLGATHATÓ MEG!

 

Legfrissebb hírek

A Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele az Európa-liga-rájátszásban

Európa-liga
2026.01.30. 13:30

Détáriék meghódították a Közel-Keletet

Népsport
2026.01.30. 09:13

Az MLSZ is csatlakozott az UEFA életmentő programjához

Minden más foci
2026.01.29. 16:05

Schmidt Ádám: Elengedhetetlen a sport és az orvostudomány szoros szövetsége

Egyéb egyéni
2026.01.23. 11:17

A görögök mellett a szlovénokkal játszik a magyar válogatott tavasszal – hivatalos

Magyar válogatott
2026.01.23. 10:29

Magyar–görög válogatott labdarúgó-mérkőzés lesz tavasszal – NS-infó

Magyar válogatott
2026.01.22. 16:35

A 120 éve született Sebes Gusztáv a sikerrel is összefonódott

Népsport
2026.01.22. 08:09

Marco Rossi: Ha nincs már meg bennem a tűz, biztosan távozom

Magyar válogatott
2026.01.22. 06:32
Ezek is érdekelhetik