Öt óra alatt 30 ezer bérletet vettek meg a válogatott meccseire

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.03.01. 14:59
Továbbra is óriási érdeklődés övezi a magyar válogatott mérkőzéseit (Fotó: Árvai Károly)
Március 1-jén, kora délután egy karbantartás után kezdődött meg a magyar labdarúgó-válogatott 2024-es mérkőzéseire szóló bérletértékesítés. A Magyar Labdarúgó-szövetség közlése szerint az árusítás első órájában 10 ezren váltottak bérletet és 30 ezer szurkoló jelentkezett be. Később az MLSZ frissítést is közölt: 5 óra alatt 30 ezer bérlet talált gazdára.

Óriási az érdeklődés a magyar válogatott mérkőzései iránt. A Magyar Labdarúgó-szövetség felületén kedd óta lehet regisztrálni a megújult Szurkolói Klubba, s rövid idő alatt 12 ezer szurkoló regisztrált. A szervezet pénteken pedig egy karbantartás miatt az eredeti 10 óra helyett 13 órától kezdte el árulni a magyar válogatott 2024-es mérkőzéseire szóló bérleteket, s mint közölte, az első órában 10 ezren váltottak bérletet és összesen 30 ezren jelentkeztek be.

Később jött a frissítés is az MLSZ-től: 5 óra alatt összesen 30 ezer bérlet talált gazdára. 

 

A héten egyébként kiderült a magyar válogatott két márciusi felkészülési mérkőzésének pontos kezdési időpontja is, Marco Rossiék március 22-én 20.45-kor kezdenek Törökország ellen a Puskás Arénában, majd négy nappal később, 26-án 19 órától ugyanott vívnak felkészülési meccset Koszovóval.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Március 22. (péntek)
20.45: Magyarország–Törökország (Budapest, Puskás Aréna)

Március 26. (kedd)
19.00: Magyarország–Koszovó (Budapest, Puskás Aréna)

Június 4. (kedd)
20.45: Írország–Magyarország (Írország, Aviva Stadion)

Június 8. (szombat)
Magyarország–Izrael (Debrecen)

 

Legfrissebb hírek

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
2025.09.13. 23:29

NB I, NB II: az MLSZ öt csapatot büntetett meg obszcén szurkolói bekiabálásokért

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 09:10

Lukács Dániel: Ha nem vagyok kellően elszánt, talán fodrászként dolgoznék

Magyar válogatott
2025.09.12. 06:38

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.11. 22:50

A 150 éve született Gillemot Ferencre emlékeztek a Fiumei úti temetőben

Magyar válogatott
2025.09.11. 18:34

„Nagyon nagy kár volt azért a harmadik gólért” – Kós Hubert a válogatottat és Szoboszlait is dicsérte

Úszás
2025.09.11. 15:52

„Jó kis csata lesz” – így várják az örmények a budapesti vb-selejtezőt

Magyar válogatott
2025.09.11. 11:52

A Puskás Arénában voltak a legtöbben a szeptemberi, európai vb-selejtezőkön

Foci vb 2026
2025.09.11. 09:05
Ezek is érdekelhetik