U21: megváltozott a csütörtöki helyszín és a magyar keret is

H. Á.H. Á.
2024.03.19. 15:28
Itt nem lesz meccs csütörtökön (Fotó: Török Attila)
Szélesi Zoltánt március elején nevezték ki az U21-es labdarúgó-válogatott élére, miután Gera Zoltán az NB II-es Vasas vezetőedzője lett. A korábbi válogatott védő már kihirdette első keretét, s csütörtökön Moldova ellen hazai pályán mutatkozhat be a kispadon – igaz, a találkozó helyszíne módosult. A magyar keretben is történt több változás.

A Moldova elleni mérkőzést eredetileg a Bozsik Arénában játszották volna, ám az MLSZ hivatalos Twitter-csatornájának közlése szerint a kispesti stadion gyepszőnyege nincs megfelelő állapotban ahhoz, hogy megrendezzék rajta a találkozót. Az MLSZ úgy döntött, hogy a meccset az eredeti időpontban, azaz csütörtökön 18.00 órától az MTK otthonában, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban játsszák majd le.

Az MLSZ hivatalos honlapjának közleménye szerint Szélesi Zoltán szövetségi edzőnek változtatnia is kellett a keret összetételén, miután több meghívottja megsérült a hétvégi bajnoki fordulóban.

Katona Bálint, Vas Gábor és Komáromi György már nem is érkezett meg Telkibe, Tóth Milán, valamint Gruber Zsombor pedig nem teljesen egészségesen csatlakozott a kerethez, utóbbi már elhagyta a tábort, előbbi játéka kérdéses csütörtökön. Szélesi Zoltán a debreceni Vajda Botondot, a diósgyőri Jurek Gábort és a kispesti Eördögh Andrást hívta utólag a keretbe.

A moldovaiak elleni mérkőzést követően jövő héten kedden Kazahsztán ellen lép pályára Almatiban Európa-bajnoki selejtezőn a magyar válogatott, amely a tavaly őszi „odavágón” 2–0-ra győzött. 

A MAGYAR U21-ES VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Hegyi Krisztián (Den Bosch – Hollandia), Pécsi Ármin (Puskás Akadémia), Tóth Balázs (Kazincbarcika), Dala Martin (Nyíregyháza)
Védők: Iyinbor Patrick (Kecskeméti TE), Baranyai Nimród (DVSC), Yaakobishvili Antal (Girona –Spanyolország), Csinger Márk (DAC – Szlovákia), Szabó Alex (Bp. Honvéd)      
Középpályások: Kovács Mátyás (MTK Budapest), Kerezsi Zalán (Bp. Honvéd), Kata Mihály (MTK Budapest), Horváth Artúr (MTK Budapest), Benczenleitner Barna (Bp. Honvéd), Bényei Ágoston (DVTK), Vitális Milán (DAC – Szlovákia), Baráth Péter (Raków – Lengyelország), Kosznovszky Márk (MTK Budapest), Vajda Botond (DVSC)
Támadók: Eördögh András (Bp. Honvéd), Jurek Gábor (DVTK),  Molnár Rajmund (MTK Budapest), Németh András (Hamburger SV – Németország), Tóth Milán (Vasas)

 

Legfrissebb hírek

Szélesi: Értékes ez a győzelem, már csak azért is, mert újpesti részről ebben nagyon régen volt részünk

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 07:06

Borbély Balázs: Sajnos van egy-két játékos, aki nagy csalódást okozott nekem

Labdarúgó NB I
2026.08.03. 06:24

Bódog Tamás: Nagy és fontos győzelmet arattunk – a fiatalszabály miatt cserélt kapust

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 23:03

Navarro: A vezetők úgy döntöttek, nem hosszabbítanak

Labdarúgó NB I
2026.05.17. 13:21

Robbie Keane: Egy ilyen győzelem Újpesten nagy önbizalmat adhat

Labdarúgó NB I
2026.05.03. 19:46

Ha az Újpest bő 10 év után újra legyőzi a Fradit, már vasárnap bajnok lehet az ETO

Labdarúgó NB I
2026.05.01. 12:44

Az ETO legutóbb abban az évben tudta megverni a Debrecent, amikor negyedszer bajnok lett

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 13:50

Szélesi Zoltán: Két nap szabadságot adok a futballistáknak

Labdarúgó NB I
2026.04.18. 07:20