Marco Rossi marad a magyar válogatott élén!

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.07.03. 11:59
Marco Rossi marad (Fotó: Koncz Márton)
Marco Rossi marad a magyar válogatott szövetségi kapitánya – jelentette ki Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke.


„Sajtócikkekben, de aggódó szurkolók beszélgetéseiben is felvetődött, hogy vajon Marco Rossi szövetségi kapitány folytatja-e munkáját az Európa-bajnokságot követően. A szurkolók számos módon biztosították támogatásukról a szövetségi kapitányt, még támogató demonstrációról is hírt adtak. Az MLSZ elnöke, Csányi Sándor a napokban egyeztetett a kapitánnyal, és a szövetség töretlen bizalmáról biztosította”olvasható az MLSZ közleményében.

„A magyar válogatott előtt álló következő feladat a Nemzetek Ligája idén őszi küzdelmeinek, majd pedig a vb-selejtezősorozat sikeres megvívása, melyeket az MLSZ és az elnökség maximális támogatása mellett Marco Rossi szövetségi kapitány irányít majd” – jelentette ki Csányi Sándor, az MLSZ elnöke.

Marco Rossi megköszönte a támogatást, és jelezte, hogy az Európa-bajnokság tanulságainak átgondolását követően pár hét múlva megkezdi a felkészülést az őszi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre történő összetartás előkészítésével.

„Németországban megtörtént az Eb lezárása, amelyre a továbbjutásról való lecsúszás miatt érzett csalódottságunk ugyan rányomta a bélyegét, de semmi drámai nem történt és nem is volt kétséges, hogy a munkát folytatjuk! Számtalan nagyszerű eredményben volt részünk együtt, így nem is kérdés, hogy újabbak elérése a célunk – ahogy a szlogenünk is mondja: csak együtt” – fogalmazott Marco Rossi, aki 2018 nyara óta irányítja a válogatottat, amely tavaly – 1985 után először – egyenes ágon jutott ki egy nagy tornára, miután veretlenül végzett az Európa-bajnoki selejtezőcsoportja élén. A németországi Eb-n a magyarok Svájctól 3–1-re, a házigazdáktól pedig 2–0-ra kikaptak, és bár Skóciát – Csoboth Kevin 100. percben rúgott góljával – 1–0-ra legyőzték, nem jutottak a nyolcaddöntőbe.

Magyar válogatott
2024.07.03. 23:11

Rossi és a lényeg – Deák Zsigmond jegyzete

NS-VÉLEMÉNY. »Egyet mondunk, s egyet gondolunk.« Mármint hogy maradjon és folytassa.
Magyar válogatott
2024.07.03. 12:26

Marco Rossi: Talán itt az ideje, hogy tisztázzuk a dolgokat!

„Most sem fogom feladni, mert ami nem öl meg, az erősebbé tesz!”

 

 

Legfrissebb hírek

Itt az MLSZ válasza a győri balhéra: Borbély Balázst és Sergio Navarrót is eltiltották

Labdarúgó NB I
2026.02.05. 14:24

Három NB II-es mérkőzés kezdési időpontja megváltozott

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 17:28

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
2026.02.04. 09:10

Los Angeles 2028: csak az utolsó meccseket rendezik a központi helyszínen a futballtornán

Egyéb egyéni
2026.02.03. 14:51

Détáriék meghódították a Közel-Keletet

Népsport
2026.01.30. 09:13

Az MLSZ is csatlakozott az UEFA életmentő programjához

Minden más foci
2026.01.29. 16:05

NB I: kétmeccses eltiltást kapott a Nyíregyháza középpályása

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 12:35

A második félidő döntött, Szerbia nyerte meg a férfi vízilabda Európa-bajnokságot

Vízilabda
2026.01.25. 21:39
Ezek is érdekelhetik