Fazekas László: Az új stadion előrelépés az Újpest életében

B. A. P.B. A. P.
Vágólapra másolva!
2024.10.16. 14:40
Fazekas László Spanyolországból is követi a magyar labdarúgás fejleményeit (Fotó: Nemzeti Sport)
A Nemzeti Sportrádió nevében Novotny Zoltán köszöntötte 77. születésnapján Fazekas Lászlót, a korábbi 92-szeres válogatott labdarúgót. A Spanyolországban élő, egykor a hetes mezt viselő játékos Dunai Antallal tartja a kapcsolatot, így tud a sportág hazai eseményeiről és a válogatott eredményekről. A Kapa, illetve Fazék becenévre is hallgató legendás futballista, aki 21 éven át az Újpest színeiben játszott és kilenc bajnoki címet ünnepelhetett, örömmel hall arról is, hogy új stadion épül volt klubjánál, ráadásul a lila-fehér csapat egyre jobban teljesít a bajnokságban.

A 77. életévét kedden betöltő Fazekas Lászlónak egész pályafutását végigkísérte a hetes szám. „A két hetes... a dresszem is mindig hetes volt az Újpestben és a válogatottban is.”

A Spanyolországban élő Fazekas értesül azért a magyar labdarúgásról fejleményeiről: „Nem tudom annyira követni az eseményeket, de azért tudok az eredményekről. Majdnem minden héten beszélek Dunai Antallal, tőle is tudom, hogy állnak a dolgok otthon. Meglepetésemre egyik újságírótól hallottam, hogy új stadiont építenek Újpesten. Ez egy jó hír, egy előrelépés a klub életében. Örülök neki, ha jól mennek a dolgok Újpesten” – nyilatkozta Fazekas László. A kilencszeres magyar bajnok egykori labdarúgó nem felejtette el újpesti múltját: „A bajnokság előtt az volt a célkitűzés, hogy bajnoknak kell lenni, de legalább a Fradit meg kell verni.”

Az NB I-ben háromszor is gólkirály Fazekas László a Ferencváros elleni derbiken is remekelt, egy alkalommal öt gólt is szerzett, s így emlékezett vissza az 1976-ban 8–3-ra megnyert találkozóra: „Ez unikum egy mérkőzésen, főleg egy rangadón. Megkérdezték Törőcsiket, hogy mi volt az eredmény a Fradi ellen, ő válaszul megvonta a vállát: nekem nyolc. Nagyon jól kijött a lépés nekem. Mentálisan is jól sikerült, megszületett a két lányom, nagyon fel voltam dobva. Megnéztem a Népsport tudósítását, ötvenezer ember volt a stadionban és a televízió is adta a meccset. Egyike voltam a keveseknek, akik tízes osztályzatot kaptak.”

Magyar válogatott
2024.03.31. 11:08

Népsport: Fazekas László gólerős karmester volt

Zalaegerszegen fogadta vendégét, az 1974-es labdarúgó vb-re kijutó Bulgáriát a magyar válogatott. Legjobbjaink simán nyertek 3–1-re.

 

Legfrissebb hírek

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
12 órája

Schmidt Ádám: A sportnak meg kell maradnia kiemelt stratégiai ágazatként

Egyéb egyéni
2026.02.02. 15:06

Papp Bence: Tóth Alex debütálása a magyar sport elmúlt húsz évének egyik legszebb pillanata

Angol labdarúgás
2026.01.30. 10:27

Nerea Pena edzőként döntéshozatalra tanítja játékosait

Kézilabda
2026.01.28. 09:37

Nemzeti Sportrádió: a vb-részvétel kiharcolása a női röplabda-válogatott jövő évi célja

Röplabda
2026.01.26. 19:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

A görögök mellett a szlovénokkal játszik a magyar válogatott tavasszal – hivatalos

Magyar válogatott
2026.01.23. 10:29

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53
Ezek is érdekelhetik