Gera Dániel szerint Szoboszlai Dominik jön egy vacsorával a csapatnak a „panenkázás” miatt

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2024.11.20. 06:47
Gera Dániel (11) a válogatottság minden pillanatát megéli (Fotó: Török Attila)
Gera Dániel széles mosollyal nyilatkozott a németek elleni 1–1 után, minden pillanatát megéli annak, hogy a válogatottban játszhat. Szoboszlai Dominiktól pedig vár egy vacsorameghívást a „panenkás” tizenegyes miatt.

„Nagy szakmai titkokat nem fogok elárulni, de azt tudom, hogy van egy vacsorája” – reagált Gera Dániel arra, hogy Szoboszlai Dominik a 99. percben „panenkás” tizenegyesből egyenlített a németek ellen. A magyar válogatott csapatkapitánya egyébként először tagadta, hogy ő bármi ilyet ígért volna, de amikor megtudta, hogy ki utalt erre, beadta a derekát.

Videónkban a németek elleni 1–1 után széles mosollyal az arcán nyilatkozó játékos arról is beszél, hogy minden percét megéli annak, hogy a válogatottban játszhat, ez élete egyik legszebb időszaka. Emellett arra is kitér, hogyan viszonyul ahhoz, hogy csatár helyett szélső védőt játszik, s természetesen a mérkőzés legfontosabb momentumait is feleleveníti. Valamint a válogatotton belüli csapategységről is szó esik.

 

Magyar válogatott
2024.11.19. 22:47

Nem adtuk fel: Szoboszlai góljával a 99. percben egyenlítettünk a németek ellen!

Értékes döntetlennel zártuk az NL-csoportkört a Puskás Arénában, folytatás jövőre a rájátszásban.

NEMZETEK LIGÁJA
6. (ZÁRÓ) FORDULÓ
A-LIGA
3. CSOPORT 
Magyarország–Németország 1–1 (0–0)
Budapest, Puskás Aréna, 53 212 néző. Vezette: Strukan (horvát)
MAGYARORSZÁG: Dibusz – Fiola, W. Orbán, Dárdai M. – Nego (Gera D., 65.), Nikitscher (Kata, 65.), Schäfer, Nagy Zs. (Schön, 82.) – Sallai R. (Csoboth K., 82.), Szoboszlai D. – Varga B. (Gruber, 89.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
NÉMETORSZÁG: Nübel – Kimmich (Gosens, a szünetben), Koch, N. Schlotterbeck, Henrichs – Andrich, F. Nmecha – Sané (Kleindienst, 80.), Brandt (Havertz, 61.), Führich (Musiala, 61.) – Gnabry (Wirtz, 61.). Szövetségi kapitány: Julian Nagelsmann
Gólszerző: Szoboszlai (90+9. – 11-esből), ill. F. Nmecha (76.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A csoport másik mérkőzésén
Bosznia-Hercegovina–Hollandia 1–1 (0–1)

AZ A3 CSOPORT VÉGEREDMÉNYEMGyDVL-KGk 
1. Németország64218–  4+14 14 
2. Hollandia623113–  7  +6   9 
3. Magyarország6132  4–11  –7   6 
4. Bosznia-Hercegovina624  4–17–13   2 

 

Legfrissebb hírek

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Lukács Dániel: Ha nem vagyok kellően elszánt, talán fodrászként dolgoznék

Magyar válogatott
2025.09.12. 06:38

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.11. 22:50

A 150 éve született Gillemot Ferencre emlékeztek a Fiumei úti temetőben

Magyar válogatott
2025.09.11. 18:34

„Nagyon nagy kár volt azért a harmadik gólért” – Kós Hubert a válogatottat és Szoboszlait is dicsérte

Úszás
2025.09.11. 15:52

Franz Beckenbauer, a Császár 80 éve született

Német labdarúgás
2025.09.11. 13:12

„Jó kis csata lesz” – így várják az örmények a budapesti vb-selejtezőt

Magyar válogatott
2025.09.11. 11:52

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
2025.09.11. 10:30
Ezek is érdekelhetik