Marco Rossi és Dárdai Bence is nagyon örül a FIFA döntésének

P. K.P. K.
2025.02.22. 12:19
Dárdai Bence idén már találkozott Marco Rossival, aki a Wolfsburg középpályására is számít a törkök ellen készülő keretében (Fotó: mlsz.hu)
A Magyar Labdarúgó-szövetség is megerősítette korábbi hírünket: a FIFA illetékes bizottsága megadta az engedélyt az eddig a német korosztályos válogatottakban szereplő Dárdai Bencének az országváltásra. Marco Rossi szövetségi kapitány és a középpályás is nyilatkozott a döntésről.

 

„A Wolfsburg középpályása a Marco Rossi szövetségi kapitánnyal történt találkozót követően úgy döntött, hogy a jövőben a magyar válogatottban szerepel. Pénteken a FIFA illetékes bizottsága is megadta az engedélyt a 19 éves játékos országváltására” – olvasható az mlsz.hu-n megjelent közleményben.

Az MLSZ hozzáteszi, Marco Rossi szövetségi kapitány és szakmai stábja már hosszabb ideje figyelemmel kíséri Dárdai Bence pályafutását, így pontosan ismerik a játékát, erősségeit, a kapitány pedig többször elmondta korábban, hogy amennyiben a feltételek adottak lennének, már márciusban is számítana a középpályásra a magyar válogatottban. A néhány héttel ezelőtti személyes találkozót követően Dárdai Bence jelezte Marco Rossi számára, hogy a magyar válogatottat szeretné erősíteni a jövőben.

„Nagyon örülök, hogy Bence csatlakozik hozzánk – idézi Marco Rossit az mlsz.hu. – Régóta pontosan tudjuk, milyen potenciál rejlik benne, de időt akartunk adni neki, hogy az új csapatába zavartalanul be tudjon illeszkedni, és hogy fiatal játékosként ezt a nehéz és roppant felelősségteljes döntést nyugodtan és magabiztosan tudja meghozni. A rendkívül pozitív személyes beszélgetésünket követően Bence készen áll rá, hogy csatlakozzon hozzánk. Fiatalon majdnem mindig tízesként futballozott, majd később lett középpályás, nyolcasként és hatosként is játszott már, főként utóbbi pozícióban számolunk vele mi is. Nagyon jól lát a pályán, mindkét lábával nagyon ügyes és rendkívül technikás, nyugodt, higgadt labdarúgó. Biztos vagyok benne, hogy nagy hasznára lesz a csapatnak”.

A német korosztályos válogatottal U17-es Európa-bajnok játékos döntését követően az MLSZ megindította az ilyenkor szükséges adminisztratív eljárást a FIFA-nál, amely 2025. február 21-én engedélyezte, hogy testvéreihez, Mártonhoz és Pálhoz hasonlóan Dárdai Bence is a magyar válogatott labdarúgója lehessen a jövőben.

„Nagyon örülök, hogy a jövőben a magyar válogatottat erősíthetem – mondta Dárdai Bence az mlsz.hu-nak. – Izgatottan várom a közös munkát, melynek során mindent meg fogok tenni, hogy az első pillanattól kezdve a lehető legnagyobb hasznára legyek a csapatnak, és persze az első hazai mérkőzést is nagyon várom, hiszen a testvéreimtől már sokat hallottam róla, hogy a Puskás Arénában mindig fantasztikus atmoszféra fogadja a válogatottat.”

Marco Rossi szövetségi kapitány a Törökország elleni Nemzetek Ligája-meccsekre március 11-én hirdeti ki a keretét.

 

A magyar válogatott 2025-ös programja:

Március 20., 18.00 óra: Törökország–Magyarország (Nemzetek Ligája)
Március 23., 18.00 óra: Magyarország–Törökország (Nemzetek Ligája)
Június 6., 19.30: Magyarország–Svédország (felkészülési mérkőzés)
Június 10.: Azerbajdzsán–Magyarország (felkészülési mérkőzés)
Szeptember 6., 20.45: Írország–Magyarország (világbajnoki selejtező)
Szeptember 9., 20.45: Magyarország–Portugália/Dánia (világbajnoki selejtező)
Október 11., 18.00: Magyarország–Örményország (világbajnoki selejtező)
Október 14., 20.45: Portugália/Dánia–Magyarország (világbajnoki selejtező)
November 13., 18.00: Örményország–Magyarország (világbajnoki selejtező)
November 16., 15.00: Magyarország–Írország (világbajnoki selejtező)

 

 


 


 

Legfrissebb hírek

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
8 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte!

Magyar válogatott
14 órája

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
23 órája

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15

Várkonyi Bence: Örülnék, ha bemutatkozhatnék a válogatottban, de már a meghívónak is nagyon örülök

Magyar válogatott
2026.09.18. 10:00

Rossi fiatalít: Nego és Nagy Zsolt is végleg kiszorulhat, Nagy Ádám aligha tér vissza

Magyar válogatott
2026.09.17. 17:00

Marco Rossi fiatalít, és örül, hogy „klubcsapatot" irányíthat; Daniel Arzani úgy érzi, Glasgow-nak még tartozik

E-újság
2026.09.15. 23:55

Marco Rossi: Várkonyi behívásán már júniusban is gondolkodtunk

Magyar válogatott
2026.09.15. 14:17