A számok nem hazudnak – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2025.03.26. 06:30

A NEMZETEK LIGÁJA 2024–2025-ös idényének csoportmérkőzései és osztályozója után lapunk értékelte a magyar válogatott teljesítményét. Nyilván a törökök elleni két vesztes találkozón mutatott játék jócskán lerontotta az átlagot, ám nem lehet azt mondani, hogy ezt leszámítva kiválóan futballoztak a labdarúgók. Tény: a Németországtól és Hollandiától elszenvedett 5–0-s, illetve 4–0-s vereség után a Puskás Arénában 1–1-es döntetlent játszottunk mindkét válogatott ellen, a bosnyákokat a hazai 0–0-s iksz után Zenicában 2–0-ra legyőzte a nemzeti csapat. A legmagasabb átlagot a Ferencváros kapusa, Dibusz Dénes érte el (6.40), és az némi örömre adhat okot, hogy a második is hazai klubcsapatban futballozó játékos produkciója lett. A Puskás Akadémia bal oldali mindenese, Nagy Zsolt a Nemzeti Sport értékelése alapján összességében 6-osra teljesített a sorozatban, a bosnyákok elleni idegenbeli találkozón ő bizonyult a legjobbnak, Isztambulban is aktív volt. A csapatkapitány Szoboszlai Dominik 5.63-mal átlagos teljesítményt nyújtott, ezzel a keretben a hatodik. Ide kívánkozik, hogy a németek és a hollandok ellen a Puskás Arénában az együttes vezére volt, Zenicában ő lőtte mindkét gólunkat a bosnyákoknak.

A számok nem hazudnak, szoktuk mondani, ha tényekről beszélünk, ez ebben az esetben is érvényes. Mielőtt jó böngészést kívánnék, néhány észrevétel: ­Szoboszlai Dominik a törökökkel szembeni kieséssel kapcsolatban megjegyezte, nyárra ki kell találni valamit, ami előrevisz, Bolla ­Bendegúz a vele készült interjúban hangsúlyozza, a következő összetartásig rendezni kell a sorokat. Marco Rossi szövetségi kapitány pedig magára vállalta a kiesést a B-ligába. Noha a meccsek alatt nem tudom megtagadni szurkolói énemet, márpedig a drukker mindig rózsaszínben szeretné látni a világot, azért leírom: futballunk ­hátországa nem elég erős, hogy válogatottunk értelemszerűen az A-liga tagja legyen. Marco Rossi a hazai bajnokságból legutóbb a volt kecskeméti Nikitscher Tamást, illetve a Paksból Osváth Attilát és az FTC-ből Tóth Alexet fedezte fel, mások nemigen dörömböltek, dörömbölnek a válogatott kapuján. Márpedig a szakvezetőre nem lehet azt mondani, hogy mellényúlna. Persze, ki kell találni valamit, ami előrevisz és rendezni a sorokat, de hosszú távon az segítene, ha a hátország ontaná a tehetségeket.

Amíg nem így van, keserűen annyit mondhatunk: a számok nem hazudnak.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

E-újság
2025.03.25. 23:49

Bolla Bendegúz: Ha visszatalálunk a régi formánkhoz, semmi sem lehetetlen; Szilágyi Áron: A májusi Grand Prix-n már indulnék

 

 

Legfrissebb hírek

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
3 órája

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
3 órája

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
2025.09.12. 23:42

Marco Rossi a válogatott játékát kritizálókhoz fordult: Varga hiányában ki legyen a középcsatárunk?

Magyar válogatott
2025.09.12. 10:09

Lukács Dániel: Ha nem vagyok kellően elszánt, talán fodrászként dolgoznék

Magyar válogatott
2025.09.12. 06:38

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.11. 22:50

A 150 éve született Gillemot Ferencre emlékeztek a Fiumei úti temetőben

Magyar válogatott
2025.09.11. 18:34

„Nagyon nagy kár volt azért a harmadik gólért” – Kós Hubert a válogatottat és Szoboszlait is dicsérte

Úszás
2025.09.11. 15:52
Ezek is érdekelhetik