Dárdai Bence és Tóth Alex is meghívót kapott Marco Rossitól – íme, a törökök ellen készülő válogatott keret!

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2025.03.10. 12:42
Tóth Alex először kapott meghívót Marco Rossitól (fotó: Török Attila)
Ahogy arra számítani lehetett, a Wolfsburg középpályása, Dárdai Bence is bekerült a labdarúgó-válogatott idei első, a törökök elleni Nemzetek Ligája-meccsekre készülő keretébe. Rajta kívül Tóth Alex is meghívót kapott, míg Szalai Attila visszatér.

A tavaly még a német U19-es válogatottban szereplő, berlini születésű Dárdai Bence országváltását februárban hagyta jóvá a nemzetközi szövetség, így Marco Rossi a törökök elleni márciusi Nemzetek Ligája-osztályozóra már meghívót küldhetett a 19 éves középpályásnak, és a szakember korábbi ígéretéhez híven élt is ezzel a lehetőséggel, a Wolfsburg középpályása is tagja az idei első keretnek. A mieink március 20-án, csütörtökön 18 órakor Isztambulban lépnek először pályára a törökök elleni Nemzetek Ligája-osztályozón, aminek a visszavágóját március 23-án rendezik a Puskás Arénában.  

Dárdai Bence mellett még egy újonc meghívót kapott a keretbe, ő Tóth Alex, akinek a nevét a sajtótájékoztatón jelentette be Marco Rossi. Visszatér a válogatottba Szalai Attila és Callum Styles, viszont Nagy Ádámot ezúttal nem találjuk a névsorban, ahogy a legutóbbi kerethez képest Gruber Zsombort, Gera Dánielt, Tóth Balázst és Szűcs Kornélt sem.

A MAGYAR VÁLOGATOTT TÖRÖKORSZÁG ELLEN KÉSZÜLŐ KERETE
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Hegyi Krisztián (DVSC), Szappanos Péter (Paksi FC)
Védők: Balogh Botond (Parma), Botka Endre (Kecskeméti TE), Dárdai Márton (Hertha BSC), Fiola Attila (Újpest FC), Willi Orbán (RB Leipzig), Szalai Attila (Standard Liege)
Középpályások: Bolla Bendegúz (Rapid Wien), Dárdai Bence (Vfl Wolfsburg), Kata Mihály (MTK), Kerkez Milos (Bournemouth), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Loic Nego (Le Havre AC). Nikitscher Tamás (Valladolid), Schäfer András (Union Berlin), Callum Styles (West Bromwich Albion), Tóth Alex (Ferencvárosi TC)
Támadók: Csoboth Kevin (St. Gallen), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Sallai Roland (Galatasaray), Szabó Levente (Braunschweig), Szoboszlai Dominik (FC Liverpool), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)
Szövetségi kapitány: Marco Rossi

A legutóbbi, tavaly novemberi keretet ők alkották: Dibusz Dénes, Szappanos Péter, Tóth Balázs, Balogh Botond, Botka Endre, Dárdai Márton, Fiola Attila, Willi Orbán, Szűcs Kornél, Bolla Bendegúz, Gera Dániel, Kata Mihály, Kerkez Milos, Nagy Ádám, Nagy Zsolt, Loic Nego, Nikitscher Tamás, Schäfer András, Csoboth Kevin, Gruber Zsombor, Sallai Roland, Szabó Levente, Szoboszlai Dominik, Varga Barnabás.

A MAGYAR VÁLOGAGTOTT 2025-ÖS PROGRAMJA
A/B-LIGA OSZTÁLYOZÓ
Március 20., 18.00 óra: Törökország–Magyarország 
Március 23., 18.00 óra: Magyarország–Törökország 
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 6., 19.30: Magyarország–Svédország
Június 10.: Azerbajdzsán–Magyarország
VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐK
Szeptember 6., 20.45: Írország–Magyarország 
Szeptember 9., 20.45: Magyarország–Portugália/Dánia 
Október 11., 18.00: Magyarország–Örményország 
Október 14., 20.45: Portugália/Dánia–Magyarország 
November 13., 18.00: Örményország–Magyarország
November 16., 15.00: Magyarország–Írország

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Détáriék meghódították a Közel-Keletet

Népsport
2026.01.30. 09:13

Futsal Eb: Marco Rossi is gratulált a történelmi győzelemhez

Magyar válogatott
2026.01.25. 13:33

Az MLSZ megállapodott a szurkolókkal a közös folytatásról

Magyar válogatott
2026.01.24. 12:13

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

A görögök mellett a szlovénokkal játszik a magyar válogatott tavasszal – hivatalos

Magyar válogatott
2026.01.23. 10:29

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Magyar–görög válogatott labdarúgó-mérkőzés lesz tavasszal – NS-infó

Magyar válogatott
2026.01.22. 16:35

A 120 éve született Sebes Gusztáv a sikerrel is összefonódott

Népsport
2026.01.22. 08:09
Ezek is érdekelhetik