Elítélték a szurkolót, aki füstbombát dobott a pálya felé a magyar–török meccsen

T. Z.T. Z.
2025.03.28. 12:02
A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség gyorsított eljárásban szerdán állította bíróság elé azt a férfit, aki egy becsempészett füstbombát dobott a Puskás Arénában a nézők elől elzárt területre a Magyarország–Törökország Nemzetek Ligája-mérkőzés közben.

A 32 éves, ittas állapotban lévő férfi szurkoló a mérkőzés 87. percében dobta a füstbombát a stadion nézőktől elzárt területére, a pálya irányába.

Az ítéletről Magyarország Ügyészsége hivatalos honlapján adott tájékoztatást: „Az eldobott pirotechnikai eszköz kiterjedt pirosló füstöt okozott és a rendezőknek annak eltávolítása felől kellett intézkedni, majd a magáról megfeledkező szurkolót a stadion biztonsági szolgálata a létesítményből kivezette. A sportrendezvényen elkövetett rendbontás vétségével vádolt beismerésben lévő szurkolót a bíróság 150 ezer forint pénzbüntetésre ítélte és két évre eltiltotta a FIFA, az UEFA, illetőleg az MLSZ versenyrendszerében megrendezendő bármely futballmérkőzés látogatásától. A bíróság ítélete jogerős” – olvasható a Fővárosi Főügyészség sajtóközleményében.

 

Legfrissebb hírek

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
40 perce

„Van már tapasztalatom ezzel a sérüléssel” – több hetes kihagyás vár Redzic Damirra

Magyar válogatott
2 órája

Olvasóink szerint magasan Tóth Balázs volt a mieink legjobbja Ukrajna ellen

Magyar válogatott
4 órája

Redzic megsérült, kihagyja a következő három válogatott meccset

Magyar válogatott
4 órája

Ismét lemarad az Eb-ről az U21-es válogatott – az olimpiai részvétel reménye is elúszott a horvátok elleni vereséggel

Magyar válogatott
5 órája

Így tört ki a balhé az ukránok elleni NL-meccs végén – videó

Magyar válogatott
10 órája

„Gyerekes gólt kaptunk” – a magyar–ukrán meccs után kérdeztük a szurkolókat

Magyar válogatott
10 órája

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
11 órája