Négy perc rövidzárlat – Bodnár Zalán jegyzete

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
2025.03.20. 22:50

AHOGYAN AZT VÁRNI LEHETETT, nem dőlt el Isztambulban, az első felvonáson a török–magyar Nemzetek Ligája-osztályozó – de kutya nehéz helyzetben van válogatottunk. Az idegenben összeszedett kétgólos hátrány a csordultig tömött Puskás Arénában még ledolgozható, ám a játék képe és a helyzetek száma alapján jobban is kijöhettünk volna az első mérkőzésből, a második és harmadik gól négyperces „leolvadás” következménye volt. Az döntött, hogy a kapu előtt határozottabb és pontosabb volt a házigazda csapat, ugyanakkor azt is el kell ismerni: ellenfelünk a támadójátékban jobbnak mutatkozott.

Sajnos Sallai Roland sérülésének híre már rossz előérzetet keltett, hiszen Szoboszlai Dominik után talán a válogatott második legfontosabb játékosa. Az éppen Isztambulban légióskodó támadót jelenleg a posztján nem lehet egy másik játékossal pótolni, kiesése miatt némiképp szerkezetet is kellett váltania Marco Rossi kapitánynak. Az új formula azt sugallta, a kapitány előveszi az „idegenben jó az iksz is” ősi elvét, és ennek elérésére sokáig meg is volt minden esély. Ám több kulcsjátékos kiesését ez a csapat nem bírta el Törökországban. Sallai eleve hiányzott, a gólszerzőt, az első félidőben jól játszó Schäfer Andrást a szünetben le kellett cserélni, nem sokkal később a még nem százszázalékos állapotban lévő Varga Barnabást is. És Nagy Zsoltra sárga lapja miatt eltiltás vár a visszavágón, a Puskás Akadémia játékosának pótlásáról is gondoskodnia kell a kapitánynak (igaz, neki Kerkez Milos személyében van alternatívája).

Ünnepelni a vereség ellenére lehet és kell is, hiszen markáns mérföldkőhöz érkezett válogatottunk az ezredik mérkőzéssel. A korábbi százas jubileumok közül csak egyet veszített el, annak a görögök elleni 4–3-as vereségnek sem volt nagy tétje a 2015-ös Európa-bajnoki selejtezőn. Az ezredik meccs nem sikerült, de sokkal fontosabb lesz, hogyan sikerül az ezeregyedik.

Ám akármi is történjen vasárnap, még mindig azt mondom, amit egy korábbi jegyzetemben sugalltam: sokkal lényegesebb lesz a vasárnapi visszavágónál is válogatottunk történetének 1004., 1005., 1006., 1007., 1008. és 1009. mérkőzése, hiszen azoknak még a Nemzetek Ligája A-ligában maradásnál is nagyobb tétje lesz.
A negyven év utáni első világbajnoki szereplésünk kivívása.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Az írek kikaptak Koszovóban, az osztrákok hajrábeli gólokkal legyőzték Izraelt a B-ligában

Minden más foci
6 órája

Hozták a kötelezőt: győzelemmel rajtoltak a portugálok

Minden más foci
6 órája

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
6 órája

Hollandia a lefújás előtt egyenlített Németország ellen a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
6 órája

Dupla Tízes: sérülésektől sújtva – ki lép fel Szoboszlai mellé a válogatottban?

Magyar válogatott
8 órája

Máltai győzelem a Nemzetek Ligája nyitányán

Minden más foci
9 órája

Andrea Maldera nem jósol, de bízik a kemény srácokban

Minden más foci
9 órája

Szoboszlai Dominik: Nagyon fontos a jó kapcsolat a sportolók és az újságírók között

Magyar válogatott
11 órája