Szalai Attila: Fantasztikus éveket töltöttem Isztambulban, ezért is különleges számomra ez a meccs

Vágólapra másolva!
2025.03.19. 20:14
Szalai Attila várja az isztambuli mérkőzést (Fotók: Szabó Miklós)
A belga klubcsapatánál végre újra tétmeccseken szereplő Szalai Attila ezúttal is úgy készül a válogatottnál, mint mindig: ha lehetőséget kap, szívvel-lélekkel küzd a győzelemért.

 

– Milyen érzésekkel tért vissza, talán mondhatjuk így, hosszabb kihagyás után a magyar válogatott keretébe?
Boldog vagyok, hogy itt lehetek – mondta a Rams Park sajtótermében az első újságírói kérdésre Szalai Attila, a belga Standard Liege 27 éves, 46-szoros válogatott védője, aki legutóbb 2024 nyarán, az Európa-bajnokságon, Skócia ellen lépett pályára címeres mezben. − Kimondottan nehéz időszakon vagyok túl, de úgy gondoltam, a mentalitásom átsegíthet a kritikusabb időszakon. Mindig is hittem a kemény munkában, nagyon odafigyeltem arra, hogy pozitív maradjak. Természetesen hálás vagyok Marco Rossinak, amiért itt lehetek, mindig óriási büszkeség a magyar válogatotthoz tartozni, ez most is így van.

Ismerős közegbe érkezett, hiszen jól ismeri Isztambult, igaz, most a Galatasaray otthonában beszélgetünk, ön pedig a városi rivális Fenerbahce játékosa volt.
Igen, fantasztikus éveket töltöttem Isztambulban, ezért is különleges érzés ez nekem, sok élménnyel gazdagodtam, amikor ebben a városban éltem és futballoztam.

Belgiumban talán nincs igazán szem előtt, de azt tudjuk, hogy többet játszik, mint korábban Németországban – hogy érzi magát?
Örülök, hogy újra pályán lehetek, nyilvánvalóan ez volt a legfontosabb számomra, újra futballistának érzem magam. A belga bajnokság nagyon küzdelmes, sok hasznos tapasztalatot szerezhetek ott is.

Milyen szerepet kaphat a törökök elleni párharcban?
Úgy készülök, mint máskor: ha lehetőséget kapok, igyekszem tudásom legjavát nyújtani, szívvel-lélekkel küzdök a győzelemért. Mi egy család vagyunk, és ebből a szempontból mindegy, hogy a pályán vagyunk-e vagy azon kívül. Támogatjuk, biztatjuk, segítjük egymást, és biztos vagyok benne, hogy ez így lesz csütörtök este is.

Visszatérve még a Fenerbahcéban töltött időszakára: egy korábbi csapattársát, Arda Gülert azóta már az egész világ megismerhette.
Fantasztikus sztori az övé! Természetesen jól emlékszem, amikor tizenhat évesen odakerült a csapatunkhoz, nagyjából úgy nézett ki, mint a kisujjam, kicsi és vékony volt, de ahogyan a labdához ért… Egyértelmű volt, hogy kivételes technikai érzéke van, ám ez a modern futball, itt nem elég ügyesnek lenni: a mentalitása, az akaratereje is kellett ahhoz, hogy a világ egyik legjobb klubja szerződtesse. Mit mondhatnék róla? A Real Madrid játékosa, ebben minden benne van. Örülök, ha újra találkozom vele, és bevallom, annak is, hogy a csütörtöki mérkőzésen eltiltás miatt nem játszhat…

 

A MAGYAR VÁLOGATOTT TÖRÖKORSZÁG ELLEN KÉSZÜLŐ KERETE
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Szappanos Péter (Paksi FC)
Védők: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Botka Endre (Kecskeméti TE), Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), Fiola Attila (Újpest FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Osváth Attila (Paksi FC), Szalai Attila (Standard Liege – Belgium)
Középpályások: Bolla Bendegúz (Rapid Wien – Ausztria), Dárdai Bence* (VfL Wolfsburg – Németország), Kata Mihály (MTK Budapest), Kerkez Milos (AFC Bournemouth – Anglia), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Loic Nego (Le Havre AC – Franciaország), Nikitscher Tamás (Real Valladolid – Spanyolország), Schäfer András (Union Berlin – Németország), Tóth Alex (Ferencvárosi TC), Vécsei Bálint (Paksi FC)
Támadók: Csoboth Kevin (FC St. Gallen – Svájc), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Sallai Roland* (Galatasaray – Törökország), Szabó Levente (Eintracht Braunschweig – Németország), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)
Szövetségi kapitány: Marco Rossi
*Sallai Roland és Dárdai Bence sérülés miatt az első, isztambuli meccsen biztosan nem játszik.

A TÖRÖK VÁLOGATOTT MAGYARORSZÁG ELLEN KÉSZÜLŐ KERETE
Kapusok: Berke Özer (Eyüpspor), Mert Günok (Besiktas), Muhammed Sengezer (Basaksehir), Ugurcan Cakir (Trabzonspor)
Védők: Abdülkerim Bardakci (Galatasaray), Eren Elmali (Galatasaray), Kaan Ayhan (Galatasaray), Emirhan Topcu (Besiktas), Merih Demiral (Al-Ahli – Szaúd-Arábia), Mert Müldür (Fenerbahce), Yusuf Akcicek (Fenerbahce), Samet Akaydin (Fenerbahce), Taha Sahin (Caykur Rizespor)
Középpályások: Atakan Karazor (Stuttgart – Németország), Demir Ege Tiknaz (Rio Ave – Portugália), Hakan Calhanoglu (Internazionale – Olaszország), Ismail Yüksek (Fenerbahce), Orkun Kökcü (Benfica – Portugália), Salih Özcan (Borussia Dortmund – Németország)
Támadók: Ahmet Kutucu (Galatasaray), Baris Alper Yilmaz (Galatasaray), Yunus Akgün (Galatasaray), Arda Güler (Real Madrid – Spanyolország), Can Uzun (Eintracht Frankfurt – Németország), Deniz Gül (Porto – Portugália), Emre Mor (Eyüpspor), Irfan Can Kahveci (Fenerbahce), Oguz Aydin (Fenerbahce), Kenan Yildiz (Juventus – Olaszország), Kerem Aktürkoglu (Benfica – Portugália)

A MAGYAR VÁLOGATOTT 2025-ÖS PROGRAMJA
A/B-LIGA OSZTÁLYOZÓ
Március 20., 18.00: Törökország–Magyarország 
Március 23., 18.00: Magyarország–Törökország 
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 6., 19.30: Magyarország–Svédország
Június 10.: Azerbajdzsán–Magyarország
VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐK
Szeptember 6., 20.45: Írország–Magyarország 
Szeptember 9., 20.45: Magyarország–Portugália/Dánia 
Október 11., 18.00: Magyarország–Örményország 
Október 14., 20.45: Portugália/Dánia–Magyarország 
November 13., 18.00: Örményország–Magyarország
November 16., 15.00: Magyarország–Írország

 

Legfrissebb hírek

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
29 perce

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
34 perce

Szalai Attila vesztes bajnokin mutatkozott be az új csapatában

Légiósok
2026.02.01. 14:58

Détáriék meghódították a Közel-Keletet

Népsport
2026.01.30. 09:13

Szalai Attila közleményt adott ki a távozásáról, volt edzőjének is üzent

Légiósok
2026.01.29. 15:42

Szalai Attila: Én is vágyom a stabilitásra

Légiósok
2026.01.29. 13:01

Szalai Attila kölcsönben Lengyelországban folytatja – hivatalos

Légiósok
2026.01.27. 10:35

Kiderült, milyen anyagi feltételekkel kerülhet Szczecinbe Szalai Attila – sajtóhír

Légiósok
2026.01.26. 21:05
Ezek is érdekelhetik