Az utolsó egyiptomi hős – Bodnár Zalán jegyzete

KEDDEN KERETET HIRDET Telkiben a júniusi két felkészülési mérkőzésre Marco Rossi, de Gulácsi Péter nevét már nem fogja felolvasni a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Az RB Leipzig 35 éves kapusa ugyanis elébe ment az eseményeknek, és hétfőn maga jelentette be: búcsút int a címeres meznek. A hír súlyát nehéz túlbecsülni – nem csupán kiváló kapust, hanem korszakos egyéniséget veszít el a magyar futballválogatott.

Úgy is megrendítő a hír, hogy a döntés talán nem volt váratlan azt követően, hogy a tavaly szeptemberi düsseldorfi Nemzetek Ligája-rajt után a további NL-meccsekre „felmentést” kért a kapitánytól. Marco Rossi többször hangoztatta utána, hogy szó sincs a lipcsei kapus végleges távozásáról a válogatottól, mégis így alakult, hogy – nem igazán méltó módon – az a németek elleni 0–5 lett az utolsó fellépése a nemzeti csapatban. (Remélhetőleg az MLSZ szervez majd neki egy búcsúmérkőzést, amikor a telt házas Puskás Arénában inthet hivatalosan is búcsút.)

Tizenegy év, ötvennyolc válogatott mérkőzés, három Európa-bajnokság, megannyi felejthetetlen pillanat – a statisztika is önmagáért beszél, ám Gulácsi öröksége persze túlmutat a számokon. Ő volt az, aki a 2016-os Eb-szereplés után Király Gábortól átvette a stafétát, és aki a legnehezebb időkben is tartást adott a csapatnak. Volt, hogy a sérülések, a műtétek, sőt a pályafutását veszélyeztető komplikációk sem tudták megtörni – mindig visszatért, mindig példát mutatott.

Hogy egy földrajzi-kulturális nonszensszel éljünk: Gulácsival a 2009-es egyiptomi hősök utolsó mohikánja távozik a válogatottól. Az U20-as világbajnokság bronzérmes magyar csapatában a legjobbak közé tartozott, de Németh Krisztián és Koman Vladimir nevétől akkor még hangosabb volt a sajtó. Mára egyértelművé vált, hogy Egervári Sándor akkori korosztályos csapatából ő vitte a legtöbbre, és ő távozik utolsóként is a felnőttválogatottból, mert akad ugyan néhány aktív játékos abból a garnitúrából, nehéz elképzelni, hogy bármelyikük pályára lépjen még címeres mezben.

Azt gondolom, ennek ellenére a kapusposzt miatt nem kell aggódnunk a nemzeti csapatnál, Dibusz Dénes jó ideje már Gulácsi Péter szintjét képviseli, és kopogtatnak lassan a tehetséges fiatalok is Tóth Balázstól Yaakobishvili Áronig.

De Gulácsi Péter olyan példát mutatott alázatból, kitartásból, higgadtságból és profizmusból, ami kötelez is, és nem könnyű örökség.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!