„Örökbe fogadni egy játékost” – Loic Nego az egyik főhős a francia sportlap filmjében

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.06.04. 13:39
null
Loic Nego azt a bizonyos első, rendkívül fontos válogatott gólját ünnepli (Fotó: Szabó Miklós)
„Örökbe fogadni egy játékost” – ez a címe annak a dokumentumfilmnek, amelyet a francia sportnapilap, a L'Équipe forgatott három olyan francia utánpótlás-válogatott labdarúgóról, aki később más országban lett nagyválogatott. Az egyikük Loic Nego.

A már visszavonult Ludovic Obraniak 34-szer lépett pályára a lengyel válogatottban, Teddy Teuma 43-nál jár máltai színekben, a most is kerettag Loic Nego pedig elérte a negyvenes határt a magyar nemzeti csapatban.

„Ma már egy vagyok közülük” – idézi a L'Équipe a film ajánlójában Loic Negót, aki a nehézségeket is tartogató magyarországi kezdetekről (2013), az összességében zökkenőmentes beilleszkedéséről, az első kapitányi meghívóról is szót ejt a magyar válogatottá válásának folyamatát feldolgozó történetben. 

A francia utánpótlás-válogatottakban majdnem 60-szor pályára lépő Nego 2020 őszén mutatkozott be Marco Rossi csapatában, és már a negyedik meccsén hőssé vált: az volt az Izland elleni Európa-bajnoki pótselejtező. Vezetett az ellenfél a Puskás Arénában, és az akkoriban a Fehérvárban futballozó védő a 84. percben kapcsolódhatott be a játékba.

„A kapitány azzal küldött be: »Most beállsz, azt csinálsz, amit akarsz, de meg kell változtatni a mérkőzés menetét.« A szélső és a center között kezdtem ingázni, és meg is lett az eredménye. Én lettem az, aki meghozta a fordulatot” – idézte fel Nego a reményt visszaadó gólját, amelyet a ráadásban követett Szoboszlai Dominik immár Eb-részvételt jelentő bombája.

Az a bizonyos egyenlítő gól (amelyet eddig további egy követett a nemzeti csapatban) megváltoztatta Nego karrierjét. A védő – akit a magyar drukkerek „Lajos” becenéven is emlegetnek – 2023-ban a francia élvonalbeli Le Havre-ba igazolt, és eddigi mindkét idényében alapemberként járult hozzá a bennmaradáshoz.

A FILM ELŐZETESE

A prémium tartalomnak számító, előfizetéssel megtekinthető teljes film ide kattintva érhető el. 

 

Legfrissebb hírek

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Két kaput találó lövés három pontot ért a Sepsinek

Minden más foci
18 órája

Íme, a legjobb magyar játékosok az EA FC 26-ban

Légiósok
2025.09.12. 19:15

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
2025.09.12. 14:17

Lukács Dániel: Ha nem vagyok kellően elszánt, talán fodrászként dolgoznék

Magyar válogatott
2025.09.12. 06:38

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.11. 22:50

A 150 éve született Gillemot Ferencre emlékeztek a Fiumei úti temetőben

Magyar válogatott
2025.09.11. 18:34

„Nagyon nagy kár volt azért a harmadik gólért” – Kós Hubert a válogatottat és Szoboszlait is dicsérte

Úszás
2025.09.11. 15:52
Ezek is érdekelhetik