A veszprémiek nélkül készül a futsalválogatott

Vágólapra másolva!
2025.08.25. 16:46
null
Sergio Mullor szövetségi kapitány (Fotó: mlsz.hu)
A bajnoki címvédő Veszprém játékosai nélkül készül ezen a héten a magyar futsalválogatott a Románia elleni, szeptemberi Európa-bajnoki pótselejtezőre.

 

A Magyar Labdarúgó-szövetség honlapjának hétfői beszámolója szerint a bakonyiak ezen a héten a Bajnokok Ligája-selejtező athéni csoportjában szerepelnek, ezért rájuk nem számíthat a szakmai stáb, Szalmás Zoltán és Faragó Ádám pedig sérülés miatt hiányzik a nemzeti csapat keretéből.

A válogatott pénteken 17.30-tól, majd vasárnap 16 órától a kecskeméti Messzi István Sportcsarnokban felkészülési mérkőzést játszik Kirgizisztánnal.

Sergio Mullor Cabrera szövetségi kapitány augusztus közepén már tartott egy háromnapos edzőtábort az együttesnek, a kirgizek elleni keret nagyrészt azokra épül, akik azon részt vettek.

„A pótselejtezőket megelőző utolsó edzőtáborunk következik, ez az ötnapos felkészülés arra szolgál, hogy a csapat felvegye a nemzetközi versenyritmust, és magabiztosan forduljon rá a tétmérkőzésekre” – mondta a spanyol szakvezető.

Hozzátette: erősíteni akarják a különböző taktikai automatizmusokat a szeptemberi selejtezők előtt, és reményei szerint a kirgizek elleni két mérkőzés nemcsak a formába hozásban segít majd, hanem megerősíti a játékosok önbizalmát, és minden szempontból felkészíti őket az előttük álló fontos kihívásra.

A románok elleni Eb-pótselejtező első meccsét szeptember 18-án játsszák Debrecenben, a visszavágóra 24-én kerül sor Craiovában. A párharc győztese vesz részt jövő év elején a lett-litván-szlovén közös rendezésű Európa-bajnokságon.

A magyar futsalválogatott kerete
Kapusok: Alasztics Marcell (Nyíregyháza), Kinics Bálint (Újpest FC)
Mezőnyjátékosok: Bencsik Roland (Kecskemét), Büki Baltazár (Aramis SE), Fekete Márk (Kecskemét), Győri Balázs (Debreceni EAC), Juhász Donát (Kecskemét), Kajtár Mátyás (Sekcja Futsalu Wiara Lecha), Nagy Imre (Berettyóújfalu), Pál Patrik (Újpest FC), Rafael Henrique De Silva (Nyíregyháza), Rábl János (Berettyóújfalu), Rutai Balázs (Kecskemét), Suscsák Máté János (Újpest FC), Szabó Lajos Mátyás (Berettyóújfalu), Vatamaniuc-Bartha Dávid (Nyíregyháza)
 

 

Legfrissebb hírek

Megtört az Újpest győzelmi sorozata, már csak a Veszprém hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 23:00

Az újonctól is simán kikapott a Haladás a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 21:02

Futsal Eb-pótselejtező: kihirdette keretét a magyar kapitány

Magyar válogatott
2025.09.05. 13:52

Rangadót nyert a Veszprém, a Nyíregyháza ismét 10 gólt szerzett a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 23:02

A magyar futsalválogatott ismét legyőzte Kirgizisztánt

Magyar válogatott
2025.08.31. 18:15

Futsal BL-selejtező: második lett a csoportjában, így nem jutott tovább a Veszprém

Minden más foci
2025.08.29. 22:30

Futsal: simán nyert a kirgizek ellen a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.08.29. 19:39

Tíz gólt kapott a Haladás a Nyíregyházától, az Újpest továbbra is hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.08.25. 22:24
Ezek is érdekelhetik