Loic Nego: Több lehetőségem aligha lesz vb-re jutni

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2025.09.02. 09:46
null
„A telt házas Puskás Arénában lépünk pályára, szurkolóink előtt bármire képesek vagyunk” (Fotó: Szabó Miklós)
A keretben akad néhány futballista, akinek a mostani selejtezősorozat az utolsó lehetősége, hogy világbajnokságon szerepeljen, Loic Nego, a francia élvonalbeli Le Havre játékosa is közéjük tartozik. Szeptember 6-án Dublinban Írország, három nappal később a Puskás Arénában Portugália lesz a mieink ellenfele.

Szombaton Dublinban elkezdődik a nagy kaland. Nem babra megy a játék, a szeptember 6-i, Írország, valamint a három nappal későbbi, Portugália elleni mérkőzésen már a 2026-os világbajnokságra jutás a tét. Loic Nego legutóbb az Azerbajdzsán ellen júniusban 2–1-re megnyert felkészülési mérkőzésen a kezdőcsapatban kapott helyet, s bízik benne, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány a csapatra szeptemberben váró két selejtezőn is számít rá. Az olasz szakvezető irányításával Európa-bajnokságon már szerepelt Magyarország, kettőn is, vb-n még nem, s ki ne tudná, a mieink 1986 óta várnak a világbajnoki részvételre. Loic Nego 34 éves, ez az utolsó lehetősége vb-re jutni.

„Igen, alighanem ez az utolsó esélyem – mondta lapunknak a szélső, aki 2020 októberében Szófiában a Bulgária ellen 3–1-re megnyert Európa-bajnoki selejtezőn mutatkozott be a válogatottban. – Valóra vált álom lenne nekem a világbajnoki pályára lépés, bár szerintem a keret összes tagja így van ezzel. Az amerikai, kanadai, mexikói közös rendezésű tornára negyvennyolc csapat jut ki, Európából mindössze tizenhat, úgyhogy nehéz feladat vár ránk.” 

A nyáron egy ideig nem lehetett tudni, a rutinos labdarúgó távozik-e a francia első osztályú Le Havre-tól vagy marad, végül 2026 nyaráig szerződést hosszabbított. 

 „A klub vezérkara az előző idény végén leült velem tárgyalni, szerették volna, hogy maradjak, a szakmai stáb ragaszkodott hozzám. Szívesen mondtam igent, noha elgondolkodtam azon, nekem és a családomnak mi lenne a legjobb. Akadtak ajánlataim, kerestek más országokból is, végül maradtam a Le Havre-nál. Itt bíznak bennem, számítanak rám.”     

A kikötővárosban teljesen más az élet, mint Budapesten, Loic Negónak és családjának hiányzik is a magyar főváros, de Franciaországban is jól érzik magukat, szeretnek ott élni. A rutinos játékos a Monaco elleni idénynyitót kihagyta a francia bajnokságban, a Lens és a Nice ellen azonban már a kezdőcsapatban kapott helyet. Jó erőben, megfelelő formában érzi magát.

 „A bajnokság első meccsén az előző idényben kapott sárga lapjaim miatt nem léphettem pályára. A felkészülésünk jól sikerült, s bár a csapattal egyelőre nem kaptuk el a fonalat, a célunk egyértelmű: szeretnénk az élvonalban maradni.”

Nego 42-szer szerepelt a válogatottban, s bevallott célja elérni az ötvenet. Ezekben a napokban kizárólag azzal foglalkozik, hogy a közelgő két vb-selejtezőre a lehető legjobb állapotba kerüljön. Szeptember 6-án Dublinban Írország, három nappal később a Puskás Arénában Portugália lesz az ellenfél. Marco Rossi szerint az írek elleni nyitány még a portugálok elleni összecsapásnál is fontosabb, ezzel egyetért a Le Havre légiósa.

„Pályafutásom során kétszer játszottam az írek ellen, egyszer döntetlen lett, legutóbb pedig kikaptunk. Jó, sőt nagyon fontos lenne győzni, már csak azért is, mert reálisan nézve nekünk Írországgal kell megküzdenünk a csoport második, pótselejtezőt érő helyéért. Kemény összecsapás lesz a dublini, de többször bebizonyítottuk, megbirkózunk a kihívásokkal.”     

Ami pedig Portugáliát illeti, Roberto Martínez szövetségi kapitány többek között az ötszörös aranylabdás, negyvenéves Cristiano Ronaldóval, valamint Joao Félixszel, a Chelsea-vel klubvilágbajnok Pedro Netóval, a PSG-vel BL-győztes Vitinhával, Joao Nevessel, Nuno Mendessel és Goncalo Ramossal érkezik a Puskás Arénába. Ráadásul a magyar válogatott még sohasem győzte le a portugálokat.

 „Tudok róla, úgyhogy éppen itt lenne az ideje! – reagált Loic Nego. – A telt házas Puskás Arénában lépünk pályára, szurkolóink előtt bármire képesek vagyunk. De azért azzal is tisztában vagyunk, hogy a selejtezősorozat egyértelmű favoritja Portugália, kiemelkedik a csoportból.”     
A szélső sok társához hasonlóan hétfő délután érkezett meg a telki edzőközpontba, estére pedig az összes kerettag befutott, és elkezdődött a munka, a felkészülés a vb-selejtező két szeptemberi összecsapására.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE ÍRORSZÁG ÉS PORTUGÁLIA ELLEN
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Puskás Akadémia FC), Tóth Balázs (Blackburn Rovers – Anglia)
Védők: Bolla Bendegúz (Rapid Wien – Ausztria), Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), Kerkez Milos (FC Liverpool – Anglia), Mocsi Attila (Rizespor – Törökország), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Nego Loic (Le Havre AC – Franciaország), Orbán Willi (RB Leipzig – Németország), Osváth Attila (Paksi FC), Szalai Attila (Kasimpasa – Törökország), Szalai Gábor (Ferencvárosi TC)
Középpályások: Csongvai Áron (AIK – Svédország), Dárdai Bence (Vfl Wolfsburg – Németország), Ötvös Bence (Ferencvárosi TC), Schäfer András (Union Berlin – Németország), Styles Callum (West Bromwich Albion – Anglia), Szoboszlai Dominik (FC Liverpool – Anglia), Tóth Alex (Ferencvárosi TC), Vitális Milán (ETO FC Győr)
Támadók: Gruber Zsombor (Ferencvárosi TC), Lukács Dániel (Puskás Akadémia FC), Molnár Rajmund (MTK Budapest), Sallai Roland (Galatasaray – Törökország), Tóth Barna (Paksi FC), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)

A VÁLOGATOTT VB-SELEJTEZŐS PROGRAMJA
F-csoport     
Szeptember 6., szombat     
20.45: Írország–Magyarország
Szeptember 9., kedd     
20.45: Magyarország–Portugália
Október 11., szombat     
18.00: Magyarország–Örményország
Október 14., kedd     
20.45: Portugália–Magyarország
November 13., csütörtök     
18.00: Örményország–Magyarország
November 16., vasárnap     
15.00: Magyarország–Írország

 

Legfrissebb hírek

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
13 órája

Cseberből vederbe – kongatja a vészharangot a brazil média a válogatott botladozása után

Foci vb 2026
2025.09.12. 12:25

Marco Caneira: A magyarok sokkal erősebbek az örményeknél

Foci vb 2026
2025.09.12. 09:51

Lukács Dániel: Ha nem vagyok kellően elszánt, talán fodrászként dolgoznék

Magyar válogatott
2025.09.12. 06:38

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.11. 22:50

A 150 éve született Gillemot Ferencre emlékeztek a Fiumei úti temetőben

Magyar válogatott
2025.09.11. 18:34

„Nagyon nagy kár volt azért a harmadik gólért” – Kós Hubert a válogatottat és Szoboszlait is dicsérte

Úszás
2025.09.11. 15:52

„Jó kis csata lesz” – így várják az örmények a budapesti vb-selejtezőt

Magyar válogatott
2025.09.11. 11:52
Ezek is érdekelhetik