Nagy Antal szurkol, hogy minden kerék a helyén legyen a Rossi-csapatban

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.09.02. 10:16
null
Nagy Antal (Fotó: Nemzeti Sportrádió)
Az utolsó, világbajnokságon járt magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Nagy Antal volt a Nemzeti Sportrádió Hazafutás című műsorának vendége. Az egykor hátvédként és védekező középpályásként is kiváló, korábbi harminckétszeres válogatott futballista az Írország és Portugália elleni világbajnoki selejtezők előtt nyilatkozott a várható esélyektől, és az 1986-os vb tapasztalatairól is beszélt.

Harminckilenc éve, az 1986-os labdarúgó-világbajnokságon a Honvéd akkori labdarúgója, Nagy Antal viselte a karszalagot, így elmondhatja magáról, hogy ő az utolsó játékos, aki vb-n vezethette ki a pályára a magyar válogatottat. A 68 éves egykori kiváló labdarúgó a Sportrádió Hazafutás című műsorában nyilatkozva elmondta: szívesen megszabadulna már ettől a dicsőségtől, és arról is beszélt, hogy a világbajnoki selejtező olyan sorozat, amelybe a hazai vereség semmiképpen nem fér bele, de idegenben sem „illik” pontokat veszíteni. Nagy Antal az ellenfelek közül különösen Cristiano Ronaldót tiszteli, de szeretné, ha a negyvenéves klasszis nem alakítana nagyot a Puskás Arénában.

„Cristiano Ronaldo a kedvenc játékosom, sokan mások is miatta mennek ki a Puskás Arénába, de ha ellenünk csinál bármi jót, én úgy fogom szidni, hogy borzalom. Nagyszerű sportembernek tartom, de a magyar válogatott ellen nagyon remélem, hogy nem csinál semmi klassz dolgot. Ha Írországot legyőzzük, a portugáloktól pedig nem kapunk ki, akkor máris világbajnoki hangulatba kerülne mindenki és elkezdhetnénk számolgatni” – vélekedett a Mexikóban szerepelt Mezey-csapat kapitánya.

Nagy Antal volt utoljára világbajnokságon járt magyar válogatott csapatkapitánya (Fotó: Imago Images)

Nagy Antal szerint bármilyen jó játékosok alkossanak is egy csapatot, az egyéni képességeknél sokkal fontosabb, hogy a pályán, illetve a keretben lévő játékosokat hogyan sikerül úgy összerakni, hogy a futballisták a lehető legjobbat hozzák ki egymásból.

„A labdarúgócsapat mindig olyan, mint egy autó. Alkatrészekből áll, mindennek megvan a funkciója – hangsúlyozta. – Mezey György mindig azt mondta nekünk: nem ti vagytok Magyarország legjobb tizenegy labdarúgója, de ti vagytok Magyarország legjobb tizenegye. Ez nagyon fontos. Nagyon szurkolok, hogy Rossinál is minden kerék, minden gyertya legyen a helyén. Én igazi szurkoló vagyok, amikor a lelátón ülök, és ugyanúgy rosszul alszom, ha nem úgy alakul egy mérkőzés.”

EURÓPAI VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐK
F-CSOPORT
SZEPTEMBER 6., SZOMBAT
20.45: Írország–Magyarország, Dublin (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
SZEPTEMBER 9., KEDD
20.45: Magyarország–Portugália, Budapest, Puskás Aréna (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Gécsek Tibor Halász Bencéről: Megérkezett 83 méter fölé, ami gigantikus eredmény

Atlétika
2025.09.12. 19:33

Az ellenfeleit dicsérte és elégedett az idényével a kajakos Kiszli Vanda

Kajak-kenu
2025.09.12. 09:37

„Butaság volt Sallaitól a kiállítás” – Bognár György a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
2025.09.08. 18:42

Otthon omlott össze Törökország a spanyolok ellen, hatot kaptak Konyában

Foci vb 2026
2025.09.07. 22:40

Baráth Botond az ír-magyarról: A bíró teljesen elvesztette a kontrollt

Magyar válogatott
2025.09.07. 21:20

Izrael nagykövete szerint a magyarországi stadionok fantasztikusak – válogatottjuk ismét hazánkban játszik

Foci vb 2026
2025.09.07. 21:16

1972. szeptember 5. – a nap, amely örökre megváltoztatta a sport világát

Egyéb egyéni
2025.09.07. 15:56

Tóth Tímea Herremről: Erős személyiség, ki fog ebből mászni

Kézilabda
2025.09.05. 19:28
Ezek is érdekelhetik