Marco Rossi: Nem gondoljuk, hogy mi valami különleges szupercsapat vagyunk

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
• Jereván
Vágólapra másolva!
2025.11.12. 16:33
null
Fotó: Szabó Miklós
Szerdán Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya is megtartotta sajtótájékoztatóját az örmények elleni csütörtöki vb-selejtező előtt.

 

A távolság és a háromórás időeltolódás miatt nem a megszokott ritmusban zajlott a magyar válogatott felkészülése a mérkőzést megelőző napon. Az elmúlt évek gyakorlata ugyanis az volt, hogy – maradjunk ennél a meccsnél – csütörtöki játéknap esetén szerda délelőtt Telkiben edzett, majd az ebéd után elrepült a találkozó helyszínére Marco Rossi szövetségi kapitány együttese, ahol a hivatalos sajtótájékoztató előtt (vagy utána, nem is lényeges) a játékosok már nem edzettek, majd sétálgattak a pályán, megismerkedtek a körülményekkel, a gyepszőnyeg minőségével, a fényviszonyokkal.

Ám most a keddi edzést és ebédet követően indult útnak a nemzeti csapat Jereván felé, így szerdán már az örmény fővárosban ébredtek a játékosok. Délelőtt könnyű séta szerepelt a programban, ezúttal pedig a sajtótájékoztató után edzett a csapat a Vazgen Szargszjan Stadionban – ahol már csak ötszáz jegy maradt, vagyis vélhetően telt ház előtt lépnek pályára a felek.

Helyi idő szerint tíz perccel tizenhét óra után (Magyarországon délután két óra után nem sokkal) érkezett a stadion sajtótermébe Jegise Melikjan szövetségi kapitány, valamint az Ararat 33 éves futballistája, Karen Muradjan, aki a két gárda budapesti mérkőzésén (októberben 2–0-ra győztek a mieink) a 79. percben állt be védekező középpályásként. A terem végén az operatőrök kamerái azonnal forogni kezdtek, a teremben pedig mintegy negyven sajtómunkás követte az eseményeket.

Az örmény sajtótájékoztató után a házigazdák megtartották utolsó edzésüket, a kapusok természetesen különvonultak a sarokba, ott melegítettek, a mezőnyjátékosok pedig a megszokott cicázással, passzolgatással hangoltak a gyakorlásra.

Amíg a magyarok meg nem érkeztek, sikerült besurranni az öltözőfolyosóra, ahol egyfelől több képen is felfedezhettük Varazdan Harojant, a Kazincbarcika játékosát, és beleshettünk a magyar öltözőbe is, ahol előre bekészítették a banánt, a frissítőket, a vitaminokat. A játékosoknak már nem a régi időket idéző padokon kell majd üldögélniük, mindenki kényelmes fotelban foglalhat helyet, ám azért láttunk meglepőt: az öltöző végében, a fő helyen egy íróasztal és egy szék várja – vélhetően a szövetségi kapitányt, aki mint osztályfőnök beszélhetne onnan a labdarúgókhoz.

Magyar idő szerint nem sokkal 15 óra után ült le a sajtó képviselőivel szemben Marco Rossi, valamint Kerkez Milos, a Liverpool légiósa.

Az első kérdés az olasz szakemberhez a csütörtöki ellenfélről szólt, erre főleg az örmény kollégák voltak kíváncsiak.

Az örmény csapat nehezen indult a világbajnoki selejtezősorozatban: Portugália nagy különbséggel legyőzte itt, Jerevánban – fogalmazott Marco Rossi. – A folytatásban aztán megmutatta, sokkal többre képes, más szinten is tud teljesíteni. Írországot legyőzte ebben a stadionban, Dublinban is egyenrangú partner volt, és Budapesten magunk testközelből tapasztalhattuk, milyen kellemetlen ellenfél. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy lebecsüljük a riválist, buták lennénk, ha így tennénk! A hozzáállásunknak kell rendben lennie, ezzel nem volt gond ezen a négy mérkőzésen, nyomást kell helyeznünk a hazaiakra, mert ha nem így teszünk, az örmény csapat veszélyes lehet ránk.”

Ezzel együtt nem lehet kérdés, mi a magyar válogatott célja a csütörtöki összecsapáson.

Olyan ez, mint egy misszió – mondta a kapitány. – Tudjuk, mi a feladatunk, mi a célunk, nem lehetünk és nem is leszünk nagyképűek. Nem gondoljuk, hogy mi valami különleges szupercsapat vagyunk, de azért jöttünk, hogy megszerezzük a három pontot, szeretnénk elérni a csoport második helyét. Nem lesz egyszerű ez, szenvedni, küzdeni kell majd a sikerért, ezzel tisztában vagyunk. Felkészültek és motiváltak vagyunk.”

Lapunk tudósítója megkérdezte: milyen tanulsága lehetett az örmények és az írek jereváni összecsapásának, amelyen a házigazda, talán meglepetésre, győzni tudott? Tanulhattunk-e mi abból a találkozóból?

Igen, érdemes volt elemezni azt a selejtezőt is. Voltak olyan játékhelyzetek, amelyekben az örmények jók, nem szabad azokat a hibákat elkövetnünk, mint akkor az írek. Nincs helye az alibinek: nem számít az időeltolódás, nem számít a gyep minősége, nem számít az időjárás, a világítás, azért vagyunk itt, hogy megszerezzük a három pontot, akkor is, ha azért nagyon keményen meg kell dolgoznunk. Így készülünk: nem adja oda nekünk azt az ellenfél, amelyet tisztelünk.”

A sajtótájékoztatón szóba került: szerdán volt tíz éve, hogy 32 éves korában elhunyt Fülöp Márton korábbi válogatott kapus.

Mindenki emlékszik Mártonra – mondta erre a szövetségi kapitány. – A győzelem a célunk, és azt szeretnénk neki ajánlani.”

A hazai újságírókat leginkább az foglalkoztatta, mi lesz a csapatukkal, hiszen öt meghatározó labdarúgó is hiányzik, e tekintetben mire számít az olasz szakember?

Ilyen a futball: Budapesten Varga Barnabás és Sallai Roland nem lehetett ott a pályán, most az ellenfélnek lesznek hiányzói. Csodák nincsenek, és a megoldás csak az edző fejében létezik ilyenkor. Más játékosok kapnak szerepet, más személyiségek, emiatt megváltozhat a csapat rendszere, de igyekeztünk felkészülni erre is. Természetesen azt remélem, hogy csütörtök este a pályán megmutatjuk, mennyire sikerült felkészülnünk erre a fontos meccsre.”

Ezt követően a magyar válogatott tagjai sétáltak ki a stadion gyepére, hogy átmozgató edzésen vegyenek részt. Figyelmeztető lehetett, hogy bár nem a találkozó időpontjában, hanem három órával korábban zajlott a gyakorlás, ekkor már csípős hideg fogadta a futballistákat, a klíma aligha lesz kellemes csütörtökön, helyi idő szerint 21 órakor.

Azonban a szövetségi kapitány is kiemelte: mindez nem lehet kifogás, a magyar együttes a három pontot akarja megszerezni Örményország ellen.

 

Az örmény válogatott kerete Magyarország és Portugália ellen
Kapusok: Henri Avagjan (Pjunik), Ognjen Csancsarevics (Noa), Arszen Beglarjan (Alaskert)
Védők: Kamo Hovhanniszjan (Ararat), Szergej Muradjan (Noa), Georgi Harutjunjan (Puskás Akadémia – Magyarország), Sztyopa Mkrcsjan (NK Osijek – Horvátország), Nair Tiknizjan (Crvena zvezda – Szerbia), Edgar Grigorjan (Ararat), Erik Pilojan (Urartu), Artyom Bandikjan (CSZKA Moszkva – Oroszország)
Középpályások: Eduard Szpercjan (Krasznodar – Oroszország), Karen Muradjan (Ararat), Karen Nalbandjan (Alaskert), Narek Agaszarjan (Urartu)
Támadók: Zsirajr Sagojan (Ararat), Edgar Szevikjan (Akron – Oroszország), Artur Szerobjan (Ararat), Hrant Leon-Ranosz (Borussia Mönchengladbach – Németország), Narek Grigorjan (Farul Constanta – Románia), Gor Manveljan (Noa), Arajik Elojan (Ararat)

A magyar válogatott kerete Örményország és Írország ellen
Kapusok: Demjén Patrik (MTK Budapest), Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Puskás Akadémia FC)
Védők: Balogh Botond (Kocaelispor – Törökország), Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), Kerkez Milos (Liverpool FC – Anglia), Mocsi Attila (Rizespor – Törökország), Loic Nego (Le Havre AC – Franciaország), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Osváth Attila (Paksi FC), Szalai Attila (Kasimpasa – Törökország) 
Középpályások: Bolla Bendegúz (SK Rapid – Ausztria), Csongvai Áron (AIK – Svédország), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Ötvös Bence (Ferencvárosi TC), Schäfer András (Union Berlin – Németország), Callum Styles (West Bromwich Albion – Anglia), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Tóth Alex (Ferencvárosi TC), Vitális Milán (ETO FC) 
Támadók: Bárány Donát (Debreceni VSC), Gruber Zsombor (Ferencvárosi TC), Lukács Dániel (Puskás Akadémia FC), Sallai Roland (Galatasaray – Törökország), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC), Redzic Damir (Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia)

EURÓPAI VB-SELEJTEZŐ
AZ F-CSOPORT HÁTRALÉVŐ MÉRKŐZÉSEI
5. FORDULÓ
2025. november 13.
18.00: Örményország–MAGYARORSZÁG
20.45: Írország–Portugália
6. FORDULÓ
2025. november 16.
15.00: MAGYARORSZÁG–Írország
15.00: Portugália–Örményország

     
AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA       
1. Portugália

4

3

1

11–4

+7

10

2. MAGYARORSZÁG

4

1

2

1

8–7

+1

5

3. Írország

4

1

1

2

4–5

–1

4

4. Örményország

4

1

3

2–9

–7

3

 

 

Legfrissebb hírek

Jegise Melikjan: Elsőként gratulálok a magyaroknak, ha csoportmásodikok lesznek

Magyar válogatott
3 órája

Válogatott: a fogadók 89 százaléka szerint kijutunk a vb-re

Magyar válogatott
3 órája

820 kilométer/órás sebességgel repültek a mieink Örményországba

Magyar válogatott
Tegnap, 17:45

Tóth Balázs: Rossi a lecserélésem után fél órával már írt is

Magyar válogatott
Tegnap, 17:00

Roberto Martínez: Mindkét mérkőzésünket meg akarjuk nyerni

Foci vb 2026
Tegnap, 7:20

Nuno Mendes hiányzik a portugál válogatott keretéből

Foci vb 2026
2025.11.07. 17:46

Nagy Zsolt: Jó lenne jövőre Messivel mezt cserélni

Magyar válogatott
2025.11.06. 17:41

Keretet hirdettek az írek a mieink és a portugálok elleni vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.11.06. 11:33
Ezek is érdekelhetik