„Ne hagyjuk az íreket provokálni” – Baráth Botond

V. H. L.V. H. L.
2025.11.16. 10:16
null
Baráth Botond (Fotó: Koncz Márton)
Ha válogatottunk csak a futballra koncentrál, nem lehet baj az írek elleni hazai világbajnoki selejtezőn, mondta Baráth Botond a Nemzeti Sportrádió Körkapcsolás című műsorában – a Vasas bekkje szerint játékosainknak a szigetországiak szándékos provokációja esetén sem szabad elveszteniük a fejüket.

Baráth Botond volt Balogh Balázs vendége szombaton a Nemzeti Sportrádió Körkapcsolás című műsorában. A magyar másodosztályban listavezető Vasas tizenegyszeres válogatott labdarúgója a magyar–ír világbajnoki selejtezőről beszélt, amely még egyenes ági kijutást is hozhatna a mieinknek abban a kevéssé valószínű esetben, ha legyőzik a szigetországiakat, és Portugália otthon kikap az örményektől.

„Nagyon örülnék ennek a forgatókönyvnek, mert akkor nem kellene még két meccset játszani, és újra egyenes ágon ki tudnánk jutni a világbajnokságra” – jegyezte meg Baráth, aki szerint jóval könnyebb helyzetben lenne nemzeti csapatunk, ha 2–0-s vezetés után nem csak egy ponttal tér haza Dublinból.

„A meccs első része úgy is nézett ki, hogy nekünk áll a zászló, de a végén otthagytunk két pontot – nem úgy számoltunk, hogy lesz kiállítás. A második mérkőzés szerintem sokkal nehezebben indul majd, és a srácokon múlik, milyen könnyen végződik” – fogalmazott a 33 éves védő, aki szerint nagyon oda kell figyelnünk arra, hogy ne üljünk fel az ellenfelektől a három hazai meccsük mindegyikén egy-egy embert kiállíttató írek várható provokációjára.

„Mindenre fel kell készülni, arra is, hogy ki az a játékos, aki elveszti a fejét, ha odapiszkálnak neki és felidegesítik. Arra kell odafigyelnünk, hogy ne üljünk fel erre a hullámra, ne kezdjük el visszaadogatni az íreknek a kis tüskéket. Oda kell figyelnünk, a saját játékunkat kell játszani, és akkor nem lesz probléma azzal, hogy behúzzuk a három pontot” – jelentette ki Baráth Botond.

 

Legfrissebb hírek

Olimpiai sportok hete kiemelt közvetítésekkel és helyszíni tudósításokkal a közmédia csatornáin

Egyéb egyéni
2026.08.07. 12:35

Újratöltve: elcsalt másodpercek – botrányos végjáték a magyar–román világbajnoki mérkőzésen

Kézilabda
2026.08.07. 08:55

Fekete Tivadar: helyén kezeljük az Újpest elleni győzelmet!

Labdarúgó NB I
2026.07.29. 10:55

Gyulai Miklós: Voltak, akik a Memorialt is támadták, majd helyet foglaltak a VIP-részlegben…

Atlétika
2026.07.29. 09:00

Bozsoky Szabolcs: A magyar labdarúgóképzés egyik erőssége a kultúra, de szükség van innovációra is

Foci vb 2026
2026.07.18. 20:39

Tömegverekedés, bundagyanú, csalás, politikai nyomás, kapitális bírói hiba – botrányos pillanatok a futball-vb történetéből

Foci vb 2026
2026.07.07. 12:07

„Milák Kristóf indul a párizsi Európa-bajnokságon” – Szabó Álmos az NS-nek

Úszás
2026.07.02. 19:06

Kenéz György: Megérkeztünk Montrealba, Horkai Gyuri pedig gratulált, hogy megnyertük az olimpiát

Vízilabda
2026.06.23. 18:38